Meghalt Tahi Tóth László

Életének 75. évében csütörtökön elhunyt Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész - közölte a Vígszínház az MTI-vel."Emlékezetes és felejthetetlen alakításait, tehetségét, életszeretetét örökre szívünkben őrizzük" - írták a közleményben. Tahi Tóth Lászlót, akit türelemmel és méltósággal viselt betegség után ért a halál, a Vígszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később adnak tájékoztatást.

    
A színművész 2017. január 21-én a József Attila Színház Hattyúdal című előadása közben lett rosszul, amelyben Tamburás szerepét alakította. A művész az előadást végigjátszotta, utána azonban mentővel kórházba szállították. Néhány héttel később agyműtéten esett át. Tahi Tóth László 1944. január 23-án született Budapesten Tahi-Tóth Nándor festőművész-rajztanár és Pfeiffer Eleonóra gyermekeként. Hat testvére közül ketten - Tahi József és a közelmúltban elhunyt Tóth Tahi Máté is - a színi pályát választották.
    

Apja példáját követve Tahi Tóth László festő akart lenni, de az egyik színésznek készülő barátja bíztatására 1962-ben jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahová azonnal felvették és Várkonyi Zoltán osztályába került.

Már főiskolás évei alatt számos főszerepet játszott (Thurzó: Az ördög ügyvédje, Ibsen: John Gabriel Borkman). Negyedévesen bízták rá Krúdy Gyula A vörös postakocsi című művének egyik főszerepét, Rezeda Kázmér megszemélyesítését. Diplomázását követően 1966-ban került a Vígszínházhoz, amelynek több mint ötven évig volt a tagja.
  

Színháza sikerdarabjainak állandó, kiemelkedő szereplője volt, különös tehetséggel bújt groteszk alakok bőrébe. Emlékezetes alakítást nyújtott Csurka István (Házmestersirató), Sarkadi Imre (Oszlopos Simeon), Csehov (Cseresznyéskert), Gogol (A revizor), Molnár Ferenc (Játék a kastélyban) darabjaiban. Játszott A kertész kutyájában, a Szilviában, a Harmóniában, a Luluban, a Szerelem, ó! című alkotásokban, A szabin nők elrablásában és Aldo Nicolai Hárman a padon című színdarabjában. Kivételesen szerencsésnek tartotta magát, amiért eljátszhatta Gogol monodrámáját, az Egy őrült naplóját, mert úgy vélte, hogy ha valaki Popriscsinként ki mer lépni a rivaldafénybe, az már mindent tud a színházról.
    

Pályafutásának emblematikus szerepe A képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalhez fűződik, fellépett a Harmincéves vagyok című zenés darabban is. A színészmesterségről azt tartotta, hogy örök megújulásra kötelez. Úgy vélte, a jó színésznek mindent tudnia kell: énekelni, táncolni, időnként új oldaláról is bemutatkozni.
    

Számtalan színpadi szerepe mellett több mint negyven filmben és tévéjátékban nyújtott kiemelkedő alakítást. Kamera elé először Bacsó Péter Szerelmes biciklisták című alkotásában állt, szerepelt az Egri csillagok, az Aranysárkány, a Vőlegény és a Hatholdas rózsakert című filmekben. Az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkron- és hangjátékszínész volt. Magas művészi szinten szinkronizált, ami annak is köszönhető, hogy erős szituációs érzékkel rendelkezett.


Világhírű színészeknek kölcsönözte a hangját, többek között Pierre Richardnak szinte az összes filmjében, Dustin Hoffmannak az Éjféli cowboyban, Az ügynök halálában, az Esőemberben és a Parfümben. Robert De Nirónak az Aki legyőzte Al Caponét, Robert Redfordnak a Mezítláb a parkban című filmekben, és ő volt Piton professzor, azaz Alan Rickman magyar hangja a Harry Potter-sorozatban. A Sherlock Holmes-epizódok magyarországi sikeréhez is nagyban hozzájárult a címadó hőst alakító Jeremy Brett zseniális szinkronhangjaként.
    

2006-ban jelent meg A geg - Színészkedési kézikönyv - Színpadi szökellések és kéziugrások tára című humoros "kézikönyve", amelyben színészi pályájának tapasztalatait írta meg és saját rajzaival illusztrálta. Margitsziget rózsái címmel egy lemeze is megjelent. Szabadidejében rendszeresen teniszezett, szívesen festett, az évek során több önálló kiállítását tekinthette meg a közönség.
    

Munkássága elismeréseként 1972-ben Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 1974-ben Jászai Mari-díjat kapott. 1985-ben lett érdemes művész, 2012-ben kiváló művész. 1995-ben Pro Comedia-díjat vehetett át, az Ajtay Andor-emlékdíjat kétszer, 1979-ben és 1986-ban nyerte el. 2017-ben kapta meg a Kossuth-díjat eredeti látásmódját és kivételes jellemábrázoló képességét a tragikomikus és groteszk műfaj mestereként zseniális alakításokban kamatoztató, sokoldalú színházi és filmes pályája, valamint hangjával számos emblematikus filmes karaktert feledhetetlenné tevő szinkronszínészi munkája elismeréseként.
    

Tahi Tóth László két évtizedet élt boldog házasságban Kárászy Szilvia zongoraművésszel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

http://ujhazak.com