Meghalt Thomas Starzl amerikai sebész, a májátültetés gyakorlatának úttörője

Kilencvenéves korában meghalt Thomas Starzl amerikai sebész, aki 1963-ban a világon elsőként hajtott végre májátültetést emberen.Starzl a családja körében halt meg szombaton pittsburghi otthonában - írta a BBC News. A Pittsburghi Egyetem közleménye szerint Starzlt, aki az 1980-as évektől dolgozott az intézményben, a "transzplantációk atyjaként" emlegették, mivel munkájának eredményeként az "egykor kockázatos, ritka műtét mára biztonságos beavatkozássá vált".


Starzl 1963-ban végezte el az első májátültetést emberen, a páciens azonban elhunyt a műtét során. Ezután kifejlesztette a kilökődésgátló gyógyszerek egy újfajta keverékét, ennek köszönhetően1967-ben hajtotta végre az első sikere májtranszplantációt. A beavatkozással azóta emberek ezreinek életét sikerült megmenteni.


A szakember kutatatta az elhunytakból származó donorszervek transzplantációját, valamint finomította a beavatkozást egypetéjű ikrek és vérrokonok bevonásával. Úttörő jelentőségű munkát végzett az állatok májának emberi szervezetbe ültetése terén, bebizonyítva, hogy emberi donorszerv hiányában ezzel a módszerrel is meghosszabbítható a páciens élete egy rövid időre.


Starzl 1991-ben vonult vissza a klinikai munkától, majd megírta önéletrajzát The Puzzle People címmel. Könyvében elárulta, hogy sikerei és tapasztalati ellenére mindig óriási szorongást érzett a műtétek miatt. "Állandó félelem élt bennem amiatt, hogy elveszítem a pácienseket, akik a kezembe helyezték az egészségüket és az életüket" - írta annak idején a szakember.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com