Meghosszabbították a fitneszmodell megölésével gyanúsított férfi letartóztatását

Meghosszabbította a fitneszmodell megölésével gyanúsított férfi letartóztatásáta Budai Központi Kerületi Bíróság - tudatta a Fővárosi Törvényszék szerdán közleményben az MTI-vel.Mint írták, a megalapozott gyanú szerint a férfi elhatározta, hogy egy prostituált megölésével szerez pénzt. A sértett "szexuális szolgáltatás nyújtása céljából" fogadta a férfit január 5-én Angyalföldön. A gyanúsított késsel többször megszúrta és egyéb módon is bántalmazta a nőt, aki a helyszínen életét vesztette.

Az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatásának meghosszabbítását "jelenlétének biztosítása érdekében", továbbá azért, hogy megakadályozza a bizonyítás befolyásolását és a bűnismétlés lehetőségét.

A nyomozási bíró megállapította, hogy a szökés, elrejtőzés, az eljárás befolyásolásának és újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény elkövetésének veszélye továbbra is megalapozottan feltételezhető, tekintettel a vizsgált bűncselekmény jellegére, az elkövetés körülményeire, a bűncselekmény nyomainak eltüntetésére tett kísérletre, a kiszabható büntetés mértékére, a férfi kiszámíthatatlan viselkedésére és feltételezhető társadalomra veszélyességére" - írták.

"A Budai Központi Kerületi Bíróság a gyanúsított részéről nem feltételez olyan mértékű önkéntes jogkövetési hajlandóságot és képességet, hogy enyhébb korlátozást rendeljen el, így három hónappal meghosszabbította a kényszerintézkedést, melyet a férfi bizonytalan pszichés állapota miatt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetben kell végrehajtani" - közölte a törvényszék.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután - közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

http://ujhazak.com