Meghosszabbították a szexuális kényszerítéssel gyanúsított afgán férfi letartóztatását

Két hónappal meghosszabbította a szexuális kényszerítéssel gyanúsított afgán férfi letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-t.Közleményük szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy júniusban két alkalommal szeméremsértő módon viselkedett a nyílt utcán két nővel szemben, szeptemberben pedig egy gyorsétterem mosdójában szexuális aktusra kényszerített egy nőt.

   
A gyanúsított a bűncselekmény elkövetése után a felelősségre vonás elkerülése érdekében elmenekült az országból és Ausztrián keresztül Németországba akart utazni. Magyarországon nincsenek családi, rokoni kapcsolatai, nem kötődik az országhoz, ezért a bíróság szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, a férfi "jelenléte az eljárási cselekményeknél kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedés mellett biztosítható".
    

Bár a gyanúsított büntetlen előéletű - írták -, ellene 2018 júniusa és szeptembere között hasonló jellegű bűncselekmények miatt három büntetőeljárás is indult, ezért feltehető az is, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb, szabadságvesztéssel büntetendő, hasonló jellegű bűncselekményt követne el. A bíróság megállapította, hogy a bűncselekmény jellege, a nyomozás állása és érdeke, a férfi személyi és családi körülményei, valamint a büntetőeljárás során tanúsított magatartása miatt vele szemben enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására nincs lehetőség.
   

A végzés nem jogerős - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Egy rendelés buktatta le

Egy rendelés buktatta le

Interneten rendelt kábítószert egy 32 éves hajdúszoboszlói férfi, a futár mellett a rendőrök is házhoz érkeztek.

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a szemtanút, aki ezt mobiltelefonnal felvette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a rendőrség a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét - közölték a police.hu oldalon hétfőn.

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

http://ujhazak.com