Megkéselt egy kisfiát védelmező apát, vádat emeltek ellene

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett 38 éves férfival szemben, aki rátámadt egy 10 éves kisfiúra az utcán, majd a fia védelmére kelő apát egy késsel megszúrta.Az ügyészség által az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben azt írták, hogy a vádlott 2021 áprilisában a XVIII. kerületben, az utcán látta meg azt a 10 éves fiút, akivel saját nevelt fiának korábban konfliktusa volt, ezért odalépett a fiúhoz, hogy számonkérje. Először kiabálni kezdett a gyerekkel, majd a karjánál fogva rángatta, tenyérrel arcon ütötte és leköpte,  megfenyegette, hogy "megszurkálja" a családját.
    

A gyermek közelben tartózkodó édesapja a bántalmazást észlelve azonnal a fia segítségére sietett és a gyermeke védelmében a vádlottat ököllel fejen ütötte, majd a további bántalmazás megakadályozása érdekében hátulról átkarolta. A vádlott ekkor elővett egy kést, és kétszer megszúrta az apát, aki a gyermekével elmenekült. A vádlott még utánuk kiáltott, hogy megöli és megszurkálja őket és a családjukat, majd a kést egy bokor alá rejtette.
    

A Fővárosi Főügyészség a 38 éves férfit mint többszörös visszaesőt életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, valamint védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettével vádolja, vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza annak megállapításával, hogy a férfi a büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható. A vádlott korábban letartóztatásban volt, jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll - írták a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com