Megkezdődött a 71 ember halálát okozó bűnszervezet tagjainak tárgyalása

A vád ismertetésével megkezdődött a 71 migráns halála miatt indított per a Kecskeméti Törvényszéken szerdán.A vádirat ismertetése előtt az elsőrendű vádlott tört magyarsággal bejelentette, hogy a nyomozás során volt egy pastu tolmács, akivel jól megértette magát, most viszont nem érti tökéletesen az elhangzottakat, hiszen legalább 30 nyelvjárás él a nyelvben, így szeretné, ha a korábban alkalmazott tolmács fordítana a tárgyalás ideje alatt is.

Jádi János, a tanács elnöke elmondta: a tolmács személyét a vádlott nem választhatja meg. A kirendelt tolmács nyelvismerete anyanyelvi szintű, így ezzel kapcsolatosan szakmai kifogás nem merülhet fel. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség embercsempészés és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy afgán, kilenc bolgár, illetve egy bolgár és libanoni kettős állampolgárságú férfi ellen május elején. A vádlottak közül tíz előzetes letartóztatásban, egy szökésben van.


A 71 ember halálát okozó "parndorfi ügy" a 26 vádpont egyike. A bűnszervezet 2015 februárja és augusztusa között 31 alkalommal összesen 1200 embert juttatott illegálisan Nyugat-Európába személyszállításra alkalmatlan, zárt, levegőtlen furgonokba zsúfolva. 2015 júniusától napi rendszerességgel csempésztek embereket Németországba és Ausztriába.


2015. augusztus 26-án hajnalban 71 embert zártak be egy belülről nem nyitható, sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba. A Kecskemétről a határra tartó hűtőkocsiban 59 férfi, 8 nő és 4 gyerek az indulástól számított három órán belül, még magyar területen, gyötrelmes körülmények között megfulladt. A bűnszervezet tagjai már másnap hajnalban ismét 67 migránst zsúfoltak be egy szintén zárt hűtőkocsiba Mórahalom közelében, őket az ausztriai Gálosig (Gols) vitték. A bezárt emberek ebben ez esetben azonban ki tudták rúgni a kamion rakterének ajtaját, így senki nem halt meg.


A kiemelt jelentőségű bűnügy valamennyi vádlottját bűnszervezetben, a csempészett személyek sanyargatásával, részben üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntettével vádolják. Négy vádlottnak ezen kívül különös kegyetlenséggel, több, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt is felelnie kell. A tervek szerint vád ismertetése után megkezdik a vádlottak kihallgatását. A tárgyalás arab, bolgár és pastu tolmácsok részvételével zajlik. Az eddig felmerült bűnügyi költség meghaladja a 100 millió forintot.


A tárgyalás jelentős biztonsági intézkedések és médiaérdeklődés mellett vette kezdetét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com