Megkezdődött a belgorodi régió légterében lelőtt Il-76-os fekete dobozainak vizsgálata

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Megkezdődött a belgorodi régióban lelőtt orosz Il-76-os katonai szállító repülőgép két fekete dobozának dekódolása - közölték pénteken biztonsági szervekre hivatkozva orosz állami hírügynökségek.A TASZSZ szerint mind a repülési paramétereket, mind pedig a hangot rögzítő készüléket az orosz védelmi minisztérium egy moszkvai laboratóriumába szállították, ahol az illetékes bizottság megkezdte a dekódolást. A hírügynökség informátora szerint a dobozok állapota kielégítő, a bennük lévő teljes információról másolatot készítenek.
    

"A fekete dobozok előzetes dekódolása folyik, a műszaki következtetés előkészítése céljából" - jelentette ki a RIA Novosztyi hírügynökségnek egy névtelenül nyilatkozó illetékes, aki szerint a dekódolás 20-30 percig tart, noha vannak kivételek is, amikor az eljárás elhúzódik. Hozzátette, hogy a legnagyobb figyelmet a repülés utolsó három percére fordítják a szakértők, akik elsőként a hangrögzítőt dekódolják. Ebből, mint mondta, azonnal megállapítható, hogy érte-e külső behatás a repülőgépet és mikor. Emellett a vizsgálatnak meg kell majd állapítania, hogy milyen típusú rakéta találta el a repülőt.
    

Az orosz védelmi minisztérium szerdán közölte, hogy az ukrán fél a az oroszországi Belgorod megye légterében lelőtt egy orosz Il-76-os katonai szállító repülőgépet, amely 65 ukrán hadifoglyot szállított fogolycserére. A fedélzeten tartózkodott még a gép legénységének hat tagja, és az orosz katonai rendészet három tisztje. Az orosz légvédelem a repülő lezuhanása előtt két légvédelmi rakéta indítását észlelte az ukrajnai Harkiv megye területéről. Az incidenst a gépen tartózkodók közül senki sem élte túl. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) csütörtökön terrorcselekmény címén indított büntetőeljárást.
   

A történteket kommentálva Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken kifogásolta, hogy egyetlen nyugati ország sem ítélte el határozottan "az elborzasztó terrorcselekményt". Azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy a gép lelövésével folytatja saját lakossága 2014-ben elkezdett "következetes elpusztítását". Kijelentette, hogy egyelőre nincs tudomásra róla, miként fog eljárni az orosz fél az ukrán hadifoglyok holttestével.
    

Peszkov cáfolta a Bloomberg hírügynökségnek azt az állítását, miszerint Oroszország jelezte volna: eláll attól a követelésétől, hogy Ukrajna ne lépjen be a NATO-ba és semleges státusú ország maradjon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com