Megkezdődött a Piotr Jaroszewicz volt lengyel kormányfő 1992-es meggyilkolásával vádlottak pere

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Megkezdődött szerdán Varsóban a Piotr Jaroszewicz korábbi kommunista miniszterelnök és felesége ellen 1992-ben elkövetett rablógyilkosság három vádlottjának pere.Piotr Jaroszewicz 1954-től 1970-ig a kommunista Lengyel Népköztársaság miniszterelnök-helyettese, 1970-től 1980-ig pedig miniszterelnöke volt. 1992 nyarán varsói villájában gyilkolták meg, feltehetőleg hosszabb kínzás után, és megölték feleségét, Alicja Solska-Jaroszewiczet is. A házból 5 ezer német márkát, öt arany érmét, két pisztolyt és egy svájci női luxusórát raboltak el.

    
A 28 évvel ezelőtti bűncselekmény sokáig eredménytelen vizsgálatában 2018 tavaszán történt áttörés, akkor őrizetbe vették a bűncselekmény gyanúsítottjait, Robert S.-t, Marcin B.-t és Dariusz S.-t. Mindhárman a Lengyelországban a múlt század 90-es éveitől tevékeny, rablógyilkosságokban, emberrablásokban érintett bűnözőcsoport bűnbandához tartoztak.
   

A szerdai bírósági tárgyaláson Robert S. tagadta bűnösségét, állítván, hogy az ellene emelt vád két vádlott-társa hamis tanúvallomásán alapszik. A több mint 420 oldalnyi vádirat szerint Robert S. volt a gyilkosság kitervelője és szervezője. A bűntett elkövetésével 1994-ben négy másik személyt már meggyanúsítottak, őket azonban 1998-ban bizonyítékok hiányában felmentették.
    

A gyilkosság okáról korábban több feltételezés is napvilágot látott. 2007-ben a lengyel nyomozók olyan elméletet fogalmaztak meg, miszerint a bűncselekmény oka a hitleri archívum egy része volt, amelynek Jaroszewicz még 1945-ben, a lengyel hadsereg ezredeseként jutott a birtokába. Rendőrségi elemzők szerint az iratok különböző országok politikusait kompromittálhatták. A jelenlegi perben azonban a tett fő indítékaként a rablás szerepel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

http://ujhazak.com