Megközelítette az ezret a járvány halálos áldozatainak napi száma Németországban

Új csúcsra emelkedett és megközelítette az ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak napi száma Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) szerdai adatai szerint.Az utóbbi 24 órában 962 halálesetet jelentettek az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben. Az előző rekord 952 haláleset volt, egy hete, december 16-án regisztrálták. Így már 27 968 áldozatot szedett a járvány. Ugyanakkor az új fertőződések száma csökkent heti összevetésben, 27 728-ról 24 740-re.

Az új esetekkel együtt 1 554 920 ember szervezetében mutatták ki a vírust.

    
Javult a járványhelyzet legfontosabb mutatói közé tartozó úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság  - az utóbbi hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített száma - is, amely szerdára 195,1-re csökkent az előző napi 197,6-ről. Ugyanakkor a helyzet súlyosságát jelzi, hogy a tudományos és politikai közmegegyezés szerint ezt a mutatót 50 közelébe, lehetőleg 50 alá kell csökkenteni ahhoz, hogy a fertőzési láncolatok feltárásán és megszakításán dolgozó helyi közegészségügyi hivatalok visszaszerezhessék az ellenőrzést a vírus terjedése felett.
    

A SARS-CoV-2 terjedését minden lehetséges eszközzel igyekeznek feltartóztatni Németországban. A közegészségügyi hivataloknál dolgozó orvosok érdekképviselete (BVÖGD) például sürgeti, hogy tiltsák be a zárt térben tervezett karácsonyi miséket, istentiszteleteket, vallási összejöveteleket, mert az ilyen csoportosulások fokozott fertőzésveszéllyel járnak.  
    

Az egymás közötti kapcsolatok, érintkezések lehető legnagyobb mértékű csökkentése mellett csak a oltás enyhítheti a járványt - mutatott rá Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter egy szerdai nyilatkozatában. Az országos oltási kampány december 27-én kezdődik, és az év végéig 1,3 millió adag érkezhet az amerikai Pfizer és a német BioNTech közös fejlesztésű vakcinájából. Januárban tízmillió adagot várnak, és további másfél milliót az amerikai Moderna oltóanyagából, amelyre várhatóan 2021 első napjaiban adják ki az európai uniós forgalmazási engedélyt - mondta a miniszter a ZDF országos köztelevíziónak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com