Megmagyarázhatatlan orvosi csodák

Hét megdöbbentő eset, amelyre nincs magyarázat.Bár napjainkban a tudomány, így az orvostudomány is elég fejlett, mégis előfordulnak olyan megdöbbentő esetek, amelyekre az orvosok sem találnak hihető magyarázatot. Az alábbiakban ilyen orvosi csodákról olvashatsz.

Phineas Gage: Egyes pszichológusok szerint „minden idők egyik legnagyobb orvosi érdekessége” Phineas Gage esete. A férfi fejét egy nagy vasrúd szúrta át 25 éves korában. A baleset következményeként el kellett távolítani Gage homloklebenyének nagy részét, aminek hatására lebénult az arca bal oldala és megváltozott a személyisége.

Gage orvosai és munkaadói abban egyetértettek, hogy a férfi „memóriája és általános intelligenciája ugyanolyan maradt, mint amilyen a baleset előtt volt”, de a személyisége más lett. Az orvosi feljegyzés szerint Gage tiszteletlenül, türelmetlenül, szeszélyesen viselkedett, és olykor trágárul beszélt, ami a baleset előtt nem volt rá jellemző. Állítólag az élete utolsó éveiben újra a régi önmaga volt.

Szív nélkül élt: 14 éves korában esett át transzplantáción D'Zhana Simmons, akinek a szíve megnagyobbodott és gyenge volt. Mivel a donorszívet nem fogadta be a teste, ezért Simmons kénytelen volt 118 napot várni az újabb, már sikeres transzplantációra.

Abban a 118 napban Simmons tulajdonképpen szív nélkül élt, ugyanis két mesterséges pumpa tartott életben.

A 36 éves magzat: Képtelenségnek tűnhet elképzelni, hogy valaki 36 évesen rájön, hogy van egy ikertestvére, aki olyan közel van hozzá, hogy valójában a gyomra mellett élt és nőtt, pedig pontosan ez történt Sanju Bhagat esetében.

A férfi 36 éves volt, amikor eltávolítottak egy csomót a törzséből, mert eleinte azt hitték, hogy daganat, ám kiderült, hogy valójában egy magzat volt. Ennek a rendkívül ritka állapotnak a neve foetus in fetu, ami esetében általában mind a két egyed meghal a születés után. Bhagat esetében mind a ketten 36 évig éltek.

47 emeletnyit zuhant, és túlélte: Az ablaktisztítóként dolgozó Alciedes Moreno és bátyja 47 emeletnyit zuhant Manhattamben. A 2007-ben történt balesetet Moreno testvére nem élte túl, de ő nemcsak életben maradt, hanem még meg is próbált felállni a zuhanás után.

Pár évvel később Moreno 5 kilométeres jótékonysági sétán indult. Az esete már csak azért is megy csodaszámba, mert a legtöbb ember 4 emeletnyi zuhanást sem él túl.Lefejezték és túlélte: Nem kitaláció, tényleg előfordult már néhány eset, amelyben valaki annak ellenére életben maradt, hogy lefejezték. Ennek a tudományos magyarázata az, hogy a sérülés úgynevezett belső dekapitáció, ami esetében a koponya és a gerinc elválik egymástól, de a csontok körüli szövetek és bőr sértetlen marad. Ennek eredményeként a fej az ernyedt, lágy szöveteken keresztül kapcsolódik a testhez.

A statisztika szerint az ilyen sérülés szenvedők 70%-a azonnal meghal, 28%-a pár órán belül halálozik el, míg 2%-a ugyan életben marad, de szinte minden esetben lebénul. Ennek ellenére 2008-ban a 9 éves Jordan Taylort belső dekapitációt szenvedett egy autóbaleset során, de életben maradt, sőt, 3 hónap múlva szinte teljesen felépülve sétált ki a kórházból.

Kérj és kapsz: Nem operálható rákot diagnosztizáltak az 56 éves Greg Thomas fejében és nyakában. Állítólag Thomas naponta kezdett eljárni a helyi templomhoz, aminek ajtajában imádkozott, majd feltűnt neki, hogy az ajtó folyton be van zárva, az épület pedig egyre romosabb.

Miután a férfi kiderítette, hogy kik a templom tulajdonosai, azzal a kéréssel fordult hozzájuk, hogy engedjék meg neki, hogy a templom felújításával foglalkozzon az élete utolsó napjaiban, amiért csak annyit szeretett volna cserébe, hogy imádkozhasson benne.

A tulajdonosok beleegyeztek, így Thomas belevágott a munkába, ami során az állapota is megváltozott. A férfi onkológusát meglepték az eredmények, és azt tanácsolta a betegének, hogy bármit is csinál, folytassa.

Négy évvel a lesújtó diagnózis után nemcsak a templom újult meg, hanem Thomas rákja is remisszióban került. A férfi úgy hiszi, hogy míg ő rendbe hozta a templomot, addig Isten őt hozta rendbe.

Negyvenöt percig volt halott: Miután 45 percig halott volt Ruby Graupera-Cassimiro így nyilatkozott:

„Halott voltam. A férjem azt mondta, hogy szürke és jéghideg voltam, az ajkam színtelen lett, meghaltam.”

Már az eleve orvosi csoda, hogy Graupera-Cassimiro 45 percig halott volt, majd feltámadt, de az még megdöbbentőbbé teszi az esetet, hogy nem szenvedett agysérüléseket, de még égési sérüléseket sem attól, hogy az orvosok ötször próbálták meg újraindítani a szívét.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com