Megmutatta a bátor humorista lány a bántalmazásának nyomait - megrázó képek

Beth Stelling felvállalta a nyilvánosság előtt mit tett vele erőszakos barátja, akitől hónapokig félt.


beth_stelling-620x412

Az amerikai humorista lány mindezt azzal fejezte ki, hogy feltöltött olyan megrázó képeket az Instagram oldalára, amelyeken láthatóak a bántalmazásának nyomai. A lány teste tele van szörnyű kék-zöld foltokkal, amelyeket exe okozott neki. Bethet a párja a veréseken túl még meg is erőszakolta.

A lány sokat vívódott, de aztán úgy döntött, vállalja, hogy mit tett vele a volt párja azért, hogy a többi bántalmazott nőnek erőt adjon. – számolt be róla a salon c. oldal.

20151230beth-stelling-eroszak-foto-serules

"Annyira kínos ez az egész. Butának érezetem magam, hiszen azok után, hogy mennyit bántott szavakkal és testileg is, sőt, meg is erőszakolt, vele maradtam. Amikor véget vetettem a dolognak, nem azért tettem, mert nem szerettem, hanem mert képes volt ezt tenni velem. Kérlek titeket, ne hagyjátok soha magatokat, vagy, hogy bárki ezt tehesse veletek! Amióta beszéltem a dologról, rengeteg nőtől és férfitól kaptam támogatást, ami nagyon jól esik"Összetört az a hitem, hogy kivétel vagyok, rengetegen járnak ugyanígy, mint én. Nem tudtam ebben a kapcsolatban maradni arra várva, mikor történik meg ugyanez újra, és nem tudtam titokban tartani sem tovább, hiszen így segíthetek a következő esetleges barátnőnek elkerülni azt, ami velem történt. Nem kell az utcán sétálva áldozatul esned egy idegennek, sokszor ugyanaz megtörténik a saját biztonságosnak hitt otthonodban” - írta a kép alá Beth, aki megrázó élményeit később a színpadon is elmesélte.

Forrás: life

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com