Megoldatlan rejtélyek

Sok ember fantáziáját megmozgatja, hogy mi állhat a Toynbee kövek, a KFC gyilkosságok és más titokzatos ügyek hátterében.toynbA hatóságok olykor hiába tesznek meg mindent azért, hogy kiderítsék, hogy egy-egy ügyben pontosan mi történt, ki volt az elkövető, mi volt az indíték, mert előfordul, hogy az eset örökre megoldatlan marad.

A világon nagyon sok ember fantáziáját megmozgatja, hogy vajon mi és miért történt, ezért rengeteg teória, összeesküvés-elmélet születhet, ám ezek egyike sem jelent biztos megoldást.

A Toynbee kövek: Az útba ágyazva jelentek meg ezek a kövek az Egyesült Államokban és Dél-Amerikában. Először 1984-ben, Baltimore-ban próbálták meg az emberek megfejteni, hogy mit jelenthetnek.

A „Toynbee” szó Bradbury Fahrenheit 451 című könyvéhez kapcsolódik, ám más utalások Stanley Kubrickhoz köthetők. Arra, hogy pontosan ki, miért, és hogyan hagyja hátra a feliratos köveket, senki sem jött még rá.

A titkzatos esernyőgyilkosság: Georgi Markov bolgár újságíró volt, de Angliába költözött, ahol a BBC-nél kapott állást. Markov nyíltan bírálta az országa kommunista rezsimjét. Valószínűleg ez volt az oka annak, hogy 1978-ban megölték.

Az újságíró egy buszra várt, amikor a máig ismeretlen tettes egy ricinnel teli sörétet lőtt a lábába egy fegyveré alakított esernyőből. Markov napokkal később meghalt. A gyilkost nem sikerült elfogni.

A KFC gyilkos: Négy, 10-12 év közötti detroiti gyereket öltek meg 1976-ban és 1977-ben. Az ismeretlen sorozatgyilkos nyilvános helyen hagyta a holttesteket, az egyik esetben a rendőrség közelében.

Az egyik áldozata családja azt nyilatkozta, hogy a kedvenc KFC menüjével fogja meglepni a kisfiút, ha hazamegy. Sajnos, a gyereknek csak a holtteste került elő. A boncolás után kiderült, hogy a gyilkosa rántott csirkét etetett vele még mielőtt megölte.kfcA chicagói Tylenol gyilkosságok: 1982 szeptember 29-én hét embert mérgeztek meg ciánnal átitatott Tylenol (paracetamol) kapszulákkal, amit nem egy helyen vásároltak az áldozatok. Az országban pánik tört ki, a Tylenol pedig százmillió dollárt érő árut volt kénytelen visszahívni.

Az eset után bevezették a biztonságos zárókupakot, ám az ügyben soha nem találták meg a gyilkost, és az indítékra sem sikerült rájönnie a hatóságnak.

A könnyek útja: A kanadai Brit Columbia 16-os útja kapta a „Könnyek útja” elnevezést, mert a mentén rengeteg nőt meggyilkoltak, sokan pedig eltűntek. 1969 és 2006 között 18 nőnek veszett nyoma. A legfiatalabb 12 éves volt.

2006-ban meghalt Bobby Jack Fowle, egy amerikai sorozatgyilkos, akit a 18-ból 3 gyilkossággal gyanúsítottak meg, ám a többi ügyet nem sikerült felgöngyölíteni.

Gyilkos kisváros: Mindenki utálta Ken McElroyt, aki a Missouri állambeli Skidmore városkában élt. A férfi többek között lopott, nemi erőszakot követett el, és pedofíliával is megvádolták.

McElroy az utolsó feleségét 12 évesen csábította el. A nő 14 évesen terhes lett, és megszülte a férfi tizedik gyerekét. A férfinak sikerült megúsznia, hogy a hatóság felelősségre vonja, ám a helyiek haragja elől nem menekülhetett.

A férfit az utca közepén lőtte le két fegyveres 1981-ben. A gyilkosságnak nagyjából 45 szemtanúja volt, de mindenki azt vallotta, hogy gyorsan hasra vágta magát, mert nem akarta, hogy lelőjék. A gyilkosok megúszták a bűncselekményt.ValentichAz eltűnt Valentich fiú: A 20 éves Frederick Valentich azt hangoztatta magáról, hogy repülő csészealj szakértő. A fiú 1918-ban nyomtalanul eltűnt, amikor próbarepülést hajtott végre. Valentich jelezte a toronynak, hogy tőle 300 méterre egy másik repülő is van a levegőben, a saját gépének motorja pedig hangos, zörgő hangot ad ki. Az utolsó, ami elhagyta a fiú száját az volt, hogy „ez nem is repülőgép”, majd örökre eltűnt.

A szálloda titka: 2013-ban egy szálloda tetején, a víztartályban találták meg Elisa Lamet holttestét. A biztonsági kamerák felvétele szerint a nő utoljára a liftbe szállt be és új próbált elrejtőzködni, mintha valaki követné. Kikukucskált az ajtón, majd hetekkel később, holtan került elő. A szállodáról egyébként korábban elterjedt, hogy szellemjárta.

A New Orleansi baltás gyilkos: 1918 és 1919 között terrorizálta a várost az a gyilkos, aki 12 embert ölt meg. A valószínűleg elmebeteg alak levelet írt a rendőrségnek, hogy ő valójában egy démon, aki nem a Földről származik, és mivel imádja a jazzt, ezért nem fog olyan házakra rátámadni, ahol jazzt hallgatnak. A sorozatgyilkost sosem kapták el.

A megfejthetetlen kód: Ricky McCormick holttestét 1999 június 30-án találták meg egy mezőn, Missouri államban. Habár az áldozat csak 72 órája tűnt el, a teste mégis erős bomlásnak indult.

2011-ben az FBI bemutatta azt a két, titkosírással teleírt lapot, amit Ricky McCormick zsebében találtak. Az áldozat nem végezte el a középiskolát, és a saját nevét is alig tudta leírni, tehát aligha volt képes egy olyan titkosírás megalkotására, amit még Amerika legjobb kriptográfusai sem tudtak megfejteni.kodGyilkos New Yorkban: A mai napig szabadlábon lehet New York legtöbb embert megölt sorozatgyilkosa. Az ismeretlen tettes, aki a tengerparti gyilkos becenevet kapta, Long Island-en legalább 10, de inkább 17 embert ölt meg 1997 és 2013 között.

A megölt emberek többsége a testéből élt, de volt köztük egy pici lány, akit nem sikerült azonosítani. A nyomozók telefonon beszéltek vele 2009-ben, és sikerült bemérni, hogy a Times Square területéről beszél, de a rendőrség későn ért a helyszínre.

A tanzániai kacagójárvány: 1962-ben történt az a furcsa eset, amelyben egy iskolában 195 diákból három lány kezdett kacagni. Később többen csatlakoztak hozzájuk, és volt, aki hetekig nem tudta abbahagyni a nevetést.

A iskolát be kellett zárni, a gyerekeket pedig hazaküldték. A nevetőgörcs átragadt a családokra is. Végül 14 iskola és több ezer „beteg” nem tudta abbahagyni a nevetést, aminek okára sosem derült fény.

A kis lord: 1921 márciusában egy 6 éves kisfiú holttestét emelték ki Wisconsin egy kis tavából. Az áldozat halálát egy fejre mért ütés okozta. A drága ruhát viselő kisfiú, akit ezért „kis lordnak” neveztek el, hónapok óta lehetett a vízben.

A helyi temetkezési vállalt felravatalozta a kisfiút, majd 1000 dollárt ajánlottak fel annak, aki információval tud szolgálni a kilétéről, ám senki sem jelentkezett. Öt héttel a holttest megtalálása után egy helyi munkás azt vallotta, hogy egy fiatal pár megkérdezte tőle, hogy látott-e egy kisfiút. Amikor a munkás nemmel felelt, akkor a pár láthatóan zaklatottan autózott tovább. A bűntény óta lassan 100 év telt el, de soha sem sikerült megoldani.chicagoHolttest a fatörzsben: 1943-ban négy orvvadászó kisfiú járta az angol Hagley erdőt, ahol egy szilfa üreges törzsében felfedeztek egy csontvázat. Egyikük értesítette a rendőrséget. Intellectus anglų kalbos kursai ir stovyklos vaikams Kaune, Vilniuje bei Klaipėdoje: https://intellectus.lt/anglu-kalbos-kursai-klaipedoje/ Kiderült, hogy a holttest száját tafotával tömték meg, a csontváz mellett pedig cipőt és arany karikagyűrűt találtak.

Később a fa mellett egy kezet is kiástak. Hamarosan kiderült, hogy a holttest egy olyan nőé lehet, aki másfél éve halt meg, fulladás következtében, és még meleg volt, amikor a fába tették, mert különben a hullamerevség miatt ezt nem tudta volna megtenni a gyilkos. Az áldozat kiléte sosem derült ki.

Bear Brook Nemzeti Park: Egy nő és egy kislány holtteste került elő egy fémhordóból a New Hampshire-ben található Bear Brook Nemzeti Parkban. Az 1985-ös ügy során nem sikerült kideríteni az áldozatok személyazonosságát, de a hatóság azt feltételezte, hogy a nő és a gyerek rokonok lehettek.

Tizenöt évvel később, 300 méterrel az első hordótól egy újabb fémhordó került elő, amiben egy kislány holtteste volt. Ő szintén a rokona lehetett az első két áldozatnak. A negyedik áldozat nem tartozott a családhoz.

A holttestekről annyi derült ki, hogy a bőrük fehér. A rossz fogazatukból arra következtettek, hogy sokat utazhattak. Az áldozatok 1977 óta halottak lehettek.

A német tömeggyilkosság: 1922-ben egy családot, hat embert öltek meg a Münchentől 70 kilométerre fekvő Hinterkaifeckben. A gyilkosság előtti napokban Andreas Gruber, a családfő azt vette észre, hogy a hóban olyan lábnyomok vannak, amelyek a házhoz vezetnek, ám onnan vissza már nem.

Később lépéseket hallottak a padlás felől, majd olyan újságot találtak, amelyet biztos, hogy nem ők vettek. A család cselédje felmondott és elment. A gyilkosság napján új cseléd érkezett a házhoz, aki a családtagokkal együtt meghalt. A fejszés gyilkost sosem találták meg.szállodaÖngyilkos kutyák hídja: Az ötvenes évek óta minden esztendőben legalább egy kutya leveti magát a skóciai Overtoun-hídról. A hellyel kapcsolatban csak annyit lehet tudni, hogy egyszer egy férfi lehajította a hídról az újszülött kisbabáját.

Azóta nem történt más haláleset, főleg nem rejtélyes, ám a kutyák valamiért a mai napig a mélybe vetik magukat a hídról.

Garnell Moore: 2002-ben tűnt el Garnell Moore, akinek anyját börtönbe csukták, az apja pedig néha felbukkant az életében, ezért családtagoknál húzta meg magát. Utoljára Belinda Cash, a nagynénje fogadta be a kisfiút.

Cash nem volt törvényes gyám, sosem volt gyereke, és a rendőrséggel sem akadt dolga. Amikor Garnell eltűnt, akkor Belinda bizonytalan válaszokat adott a gyerek hollétéről. Először azt állította, hogy iskolai kirándulásra ment, majd azt mondta, hogy a gyámhatóság épülete előtt hagyta, ám a megadott cím nem létezett. Az, hogy mi történt a kisfiúval, nem derült ki.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

http://ujhazak.com