Megölte gyermekét egy nő Komlón

A gyanú szerint egy édesanya vízbe fojtotta két hónapos kisfiát Komlón - közölte a rendőrség kedden a police.hu-n.A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 28 éves helyi nőt azzal gyanúsítják, hogy hétfőn délután az otthonuk fürdőkádjában fojtotta vízbe kisfiát. A gyermekre a látogatóba érkező nagyszülők találtak rá, akik azonnal tárcsázták a segélyhívót, azonban a kiérkező mentők a csecsemő életét már nem tudták megmenteni.
    

A rendőrök az anyát a helyszínen elfogták, majd előállították és gyanúsítottként kihallgatták, részletes beismerő vallomását követően őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt nyomoz a nő ellen, a bűncselekmény körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lecsaptak a börtönmaffiára

Lecsaptak a börtönmaffiára

San Diego megyében fél éven át tartó, fedett akció zárult elfogásokkal, és még börtönökben is voltak letartóztatások, mert az ügyben érintett alvilági szervezet onnan szervezkedik.

„Éreztük, hogy ő az!”

„Éreztük, hogy ő az!”

Fridrich Ferenc törzszászlós, Rácalmás körzeti megbízottja állhatatosan szűkítette a kört, és két adonyi nyomozóval, illetve a beloianniszi körzeti megbízottal kereste fel a szóba jöhető elkövetőket, hogy ráérezzenek, december 27-én melyikük rabolta ki a Fő utcai trafikot, és meg is lett a tettes.

Etnikai csoportok megölésével fenyegetett, elfogtuk

Etnikai csoportok megölésével fenyegetett, elfogtuk

Egy 15 éves győri fiúnak terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés miatt kell felelnie.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

A visszafordíthatatlan út

A visszafordíthatatlan út

Huszonnégy óra telt el. Huszonnégy hosszú óra, mióta utoljára éreztem a szél simogatását az arcomon, a motor dübörgését a lábam alatt. Az emlékek most is élénken pörögnek, mintha még mindig ott lennék.

Nincs helye az erőszaknak Budapest utcáin!

Nincs helye az erőszaknak Budapest utcáin!

A kitörés napja kapcsán a rendőrség fokozott létszámmal biztosítja a közterületek rendjét.

Nem látni a drogtól a rendőrt

Nem látni a drogtól a rendőrt

A torontói rendőrség történetének legnagyobb kábítószerfogásával zárult a Project Castillo, amelyet augusztusban indítottak egy drogcsempész- és terjesztőhálózat felszámolására.

Kifürkészte az ököritófülpösi dílerfamíliát

Kifürkészte az ököritófülpösi dílerfamíliát

Példás rendőri együttműködés révén került rács mögé hét drogdíler Ököritófülpösön, illetve a szatmári nagyközség vonzáskörzetében.

2025-ös erotikahoroszkóp

2025-ös erotikahoroszkóp

Erre számíthatsz a testiségben az évben.

Mitől lesz gyanús egy eltűnés?

Mitől lesz gyanús egy eltűnés?

Az eltűnt személyek felkutatása érdekében tett rendőrségi erőfeszítésekről és azok eredményeiről számolt be a rendőrség a sajtó képviselői előtt.

http://ujhazak.com