Megölte öt gyermekét az apa

Szemeteszsákokba rejtette, és elásta az 1 és 8 év közötti gyerekeket Timothy Ray Jones.Timothy_JonesEgy hete kapott bejelentést a hatóság attól az asszonytól, aki nem tudta elérni a volt férjét és az 5 gyermekét a férfi Dél-Karolinai otthonában. A rendőrség nyomozni kezdett, és végül Mississippiben vették őrizetbe Timothy Ray Jonest, akit a gyerekek eltűnése miatt köröztek.

A férfit egy járőr állította meg, mert Jones túl gyorsan vezetett. A gyerekek nem voltak az autóban, ezért faggatni kezdték a férfit. Jones végül az alabamai földúthoz vezette a helyi rendőrséget, ahol elásta az 1 és 8 év közötti gyerekeket, akiket külön szemeteszsákokba rakott.

A Jonest Mississippiben kihallgató Smith megyei ügyészség elmondta, hogy a férfi nem tett teljes beismerő vallomást, de a rendőrség azt gyanítja, hogy Jones, egyelőre ismeretlenmódon, gyilkolta meg a gyerekeket, akik már akkor halottak voltak, amikor a férfi Alabama felé száguldott.

Ugyancsak a férfi bűnösségére utal az is, hogy Jones azt mondta a szomszédjainak, hogy másik államban költözik a gyerekekkel. A gyanúsítottat a héten visszaviszik Dél-Karolinába, ahol valószínűleg vádat fognak ellene emelni a gyerekek halála miatt.

(Forrás: ameriport.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com