Megölték 24 éve azt az ajkai férfit, akit eltűntként tartottak számon

Kiderült, hogy emberölés áldozata lett egy több mint 24 évvel ezelőtt eltűnt ajkai férfi - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken.A police.hu-n olvasható tájékoztatás szerint az akkor 35 éves ajkai férfi eltűnését 2001 tavaszán jelentette a testvére, az ajkai rendőrök által indított körözési eljárás azonban akkoriban nem vezetett eredményre.

Az ügy 2025-ben újabb fordulatot vett - mutattak rá, kiemelve: november 4-én a célirányos eljárási cselekmények eredményeként több olyan információ került a Veszprém vármegyei rendőrök birtokába, ami emberölés gyanúját vetette fel.

Azt írták: az ügyben egy nőt és egy férfit - az eltűntként keresett korábbi házastársát és annak akkori szeretőjét - hallgatták ki, akik elismerték, hogy a 2001-ben eltűnt férfit előre kitervelten, közösen ölték meg, majd a testét elásták egy Devecser környéki hétvégi ház udvarán.

Beszámoltak arról is, hogy a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársaival közösen végrehajtott kutatásban az elkövetők által megjelölt helyen emberi maradványokat találtak.

A rendőrök az 57 éves nőt és a 67 éves férfit őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatásukat - ismertették.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com