Megszállt és elátkozott babák, amiket te sem szívesen látnál a lakásodban

Ismerd meg ennek a hét hátborzongató babának történetét.Aki szereti a horrort és paranormális történeteket, az tudja, hogy a babák nem mindig ártalmatlan játékok. Erre a leghíresebb példa Annabelle, ám rajta kívül bőven akad megszállt és elátkozott baba, amelyek közül most hét történetét ismerheted meg.

A bekötött szemű baba: 2014-ben, Szingapúrban, egy fának döntve találták meg ezt a bekötött szemű babát, akinek a szemkötőjére az arab „bismillah” írás szerepelt. A szóbeszéd szerint a babát elátkozták, ha pedig valaki leveszi róla a szemkötést, akkor azt megvakítja.

A baba tulajdonosa elmondta, hogy a játék gyakran magától kelt életre, ugyanis amikor elment otthonról, akkor arra ért haza, hogy a baba máshol van, mint ahol hagyta. Hozzátette, hogy gyakran úgy hallotta, mintha a baba malájul beszélne, és még a fejét is forgatta.

A tulajdonos végül úgy döntött, hogy kipróbálja, hogy az elátkozott baba visszatalál-e, ha egy fának támasztva otthagyja valahol. A játék nem mozdult, hanem türelmesen várta a gazdáját.Sarita: Egy perui család kihasználta a YouTube adta lehetőségeket, és 2017-ben azon keresztül meséltek a rémisztő babáról, amit Ivonne Nunez hét évvel ezelőtt kapott az unokahúgától, aki nem sokkal később meghalt.

Ha valaki megnyomja a Sarita névre keresztelt, szőke hajú és kék szemű baba mellkasán lévő gombot, akkor az „Atyánk” szót ismételgeti.

Egy idő után a játék magától kezdte mondogatni a szót, majd másnap reggel nem ott volt, ahol hagyták, hanem egy másik helyiség végében.

A házban élő három testvér testén hamarosan különös karcolásokat és zúzódások jelentek meg. A legidősebb lány, Angie azt állította, hogy látta, hogy az egyik éjjel, hogy a baba a szoba sarkából őt bámulja.

A lányok nagyon szeretnének megszabadulni a babától, de az anyjuk nem engedi, hiszen a játék az öngyilkos sógornőjére és az unokahúgára emlékezteti, ezért inkább szakértőt hívtak, hogy tisztítsa meg a házat, ám arról nincs hír, hogy sikeres volt-e a szertartás.

Thai lélekbabák: 2015-ben a thaiföldiek körében nagyon népszerűvé váltak azok az élethű, „angyalgyerekeknek” nevezett, babák, amelyekről úgy lehetett gondoskodni, mint egy igazi gyerekről.

Ezeknek a játékoknak a tulajdonosai lelkeket költöztettek a babákba a szerzetesek segítségével. Az emberek olyan szinten a babák megszállottjává váltak, hogy azokat nem csak etették, de még étterembe is képesek voltak elvinni, ajándékokat vettek nekik, és a család tagjaként kezdték kezelni.Peggy: A paranormális kutató Jayne Harris 2015-ben kapott egy babát egy pártól, akik úgy gondolták, hogy a játék okozza a rémálmaikat. Harris megkeresése előtt egy papot hívtak a tulajdonosok, de azzal csak rontottak a dolgon.

Harris médiumok segítségét kérte, ők pedig egyetértettek abban, hogy Peggy egy nyugtalan lélek, aki nem csak rossz álmokat okozott, hanem fizikai problémákat is, például émelygést, fejfájást és mellkasi fájdalmakat.

A médiumok szerint Peggy-t egy holokauszthoz kapcsolódó nő lelke szállta meg, és azért okoz mellkasi és légzési problémákat, mert ő maga abba halt bele. Állítólag az is szorongást, betegséget okoz, ha valaki megnéz egy videót vagy képet a babáról.Ruby: Ennek a babának a története inkább elszomorító, mint félelmetes, ugyanis azzal kezdődik, hogy Ruby egy nagyon beteg kislányé volt, aki úgy halt meg, hogy a karjában tartotta a játékot, ami több generáción át öröklődött a családban.

A nem túl előnyös megjelenésű babát legtöbbször az alagsorban, egy dobozban tárolták. A család azt állította, hogy amikor Ruby közelébe mentek, akkor furcsa zajokat hallottak, hányinger és fejfájás kínozta őket.

Idővel egy paranormális és okkult múzeumnak adományozták a babát, ami továbbra is furcsa jelenségeket okozott. A múzeum látogatóknak közel fele a karjába vette Ruby-t, hogy megnyugtassák, mert úgy érezték, hogy a baba sír. Később kiderült, hogy nem is tudták, hogy mit tesznek.

Az egyik látogató arról beszélt, hogy megesküdne arra, hogy nem fényképezte le a babát, akiről mégis talált egy képet a mobiljában. Sokan úgy gondolják, hogy a halott kislány lelke Ruby-hoz tapadt, és így próbálja éreztetni, hogy még itt van.Autauga megyei mocsári babák: Furcsa és kísérteties fények miatt mentek ki az alabamai mocsárhoz a rendőrök 2014-ben. A helyszínen 21 babát találtak. A többségében porcelánból készült játékokat valaki bambusz ágak között állította fel.

Mivel a mocsári rész magántulajdon, ezért a rendőrség nyomozást indított, de nem sikerült megtalálniuk a tetteseket. A mocsárról azonban már a babák előtt is félelmetes történetek keltek szárnyra, mert a látogatók különös hangokról, fénygömbökről és azonosítatlan lényekről meséltek.

Az egyik rémtörténet arról szól, hogy egy anya kísérti a mocsarat, ahol az elveszett gyermekét keresi. Lehet, hogy a bűnösök egyfajta áldozatként helyezték el a 21 babát?A viktoriánus baba: Egyik napról a másikra híressé vált Debbie és Cameron Merrick, akik 5 fontért vásároltak meg három viktoriánus babát. A pár még ki sem bontotta a dobozt, amikor furcsa, csörömpölő zaj ütötte meg a fülüket.

A tűzjelző akkor indult be, amikor a tulajdonosok kivették a csomagolásból a babákat, de ez még nem minden, ugyanis Cameron minden reggel friss karcolásokkal a lábán ébredt. Az is különös, hogy az egyik babának titokzatos körülmények között eltűnt a nyaklánca.

Ezt a babát vitték magukkal Merrickék egy reggeli tévéműsorba, ahol a pár elmesélte, hogy milyen dolgokat tapasztaltak az óta, hogy náluk vannak a viktoriánus babák. Az élőadás közben a játék egy hintaszékben ült, majd magától kezdett hintázni.

Ezt a jelenséget látta meg Lee Steer paranormális kutató, aki megvásárolta a babát a pártól. A játék nála is sok furcsaságot okozott. Például a lámpák villódzni kezdtek, a falra akasztott képes himbálóztak, Steer apján pedig karmolások jelentek meg. Állítólag sikerült kinyomozni, hogy a baba neve Samatha, és utálja a férfiakat.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com