Megszökött két belga dzsihadista Északkelet-Szíriában

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Megszökött a börtönből az Iszlám Állam nevű terrorszervezet két belga származású tagja Északkelet-Szíriában a török katonai műveletek nyomán - közölte a belga belügyi válságközpont (OCAM) vezetője.Paul Van Tigchelt arról számolt be egy parlamenti bizottság előtt, hogy a két férfival együtt három nő is eltűnt az elmúlt napokban a táborból, ahol már 2017 óta raboskodtak a szíriai kurdok ellenőrzése alatt. Ennél is aggasztóbb ugyanakkor, hogy egyelőre másik tizenöt ember hollétéről sincs információ. Hét nő állítólag megszökött egy menekülttáborból, közülük négyet terrorizmus miatt korábban elítéltek Belgiumban - írta a Le Soir című helyi napilap.

    
Kurd tájékoztatás szerint az Ain-Ísza városban lévő táborból nagyjából 800, az Iszlám Állammal kapcsolatban álló fogva tartott szökött meg a török offenzíva múlt heti kezdete óta, köztük sok nő és gyerek. Az OCAM azt közölte, hogy a térségben 55 belga származású vagy kötődésű dzsihadistáról, illetve 69 gyerekről tudni.
    

"Jelenleg valószínűtlen, bár nem lehetetlen, hogy az érintettek észrevétlenül el tudnának jutni Európába. Addig valószínűtlen, amíg egyebek mellett érvényben van a megállapodás Törökország és az Európai Unió között" - mondta Paul Van Tigchelt, leszögezte, hogy nincs ok pánikra. Frédéric Van Leeuw belga szövetségi ügyész hangsúlyozta: "egy ellenőrizetlen visszatérési hullám a biztonsági szolgálatok legnagyobb rémálma".
    

Diplomáciai források szerint az EU egyes tagországai olyan terveken dolgoznak, amelyek keretében átszállítanák a Szíriában őrizetben lévő külföldi dzsihadistákat a szomszédos Irakba. Van Leeuw ezzel kapcsolatban ugyanakkor szkeptikusnak mutatkozott, mondván, Irakban nem lenne biztosítható a bíróságokon a tisztességes eljárás. Kiemelte, szerinte mielőbb végre kellene hajtani a Belgium által kiadott nemzetközi elfogatóparancsokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

Top 50-es körözött elfogása Fejér vármegyében

Top 50-es körözött elfogása Fejér vármegyében

Kiskorú sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök.

Kábítószer-kereskedelem zajlott a józsefvárosi szórakozóhelyen

Kábítószer-kereskedelem zajlott a józsefvárosi szórakozóhelyen

Bűnügyi információk szerint hónapok óta kábítószer-kereskedelem zajlott egy Budapest, VIII. kerületi szórakozóhelyen.

http://ujhazak.com