Megszűnt a biztonság, bárhol elkövethetnek merényleteket!

Merényleteket bárhol, bármikor elkövethetnek Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint.

Egy szalafista 24 órás megfigyeléséhez 20 emberre van szükség. Márpedig becslések szerint 1000 ilyen szélsőséges van, akit meg kellene figyelni, amelyhez 20 ezer ember kellene.

A küldetés lehetetlen.



Minden egyes merénylet hatására a német és a muzulmán népcsoport távolodik egymástól és a terror hatására mindkét oldal egyre inkább radikalizálódik. Egyre több európai ember a terrorcselekmények hatására kerüli a muszlimokat, még azok is, akik már megszokták, hogy azok a környékükön élnek. Szörnyű volt, ami a berlini merénylet alkalmával történt, a hatása pedig rendkívül súlyos.

Hiszen ezzel a merénylettel az Iszlám Állam még közelebb került stratégiai céljaihoz. Egyre több muszlim lesz, akiket a fehér népcsoportok nem fognak befogadni, így az iszlámvallásúak is azt fogják érezni, hogy ennek a helyzetnek ők a vesztesei, ezért radikalizálódhatnak egyre többen. Nógrádi tanár úr arra is felhívta a figyelmet, hogy Németországban párhuzamos társadalom alakult ki, ami a politikai elit, kiváltképp Merkel veresége. A megoldás a kiutasítás lenne, amit Németország egyelőre nem értett meg!

A tanár úrral a stúdióinterjút ide kattintva nézhetjük meg.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com