Megszúrta az élettársát egy férfi, jogerősen 12 év fegyházra ítélték

Jogerősen 12 év fegyházra ítélték előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt azt a férfit, aki megszúrta volt élettársát - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség pénteken az MTI-vel.A Pest Vármegyei Főügyészség 2024 tavaszán emelt vádat egy akkor 46 éves férfi ellen. A Budapest Környéki Törvényszék 2025.

szeptember 15-én kihirdetett elsőfokú ítéletével az elkövetőt bűnösnek mondta ki minősített emberölés bűntettének kísérletében, továbbá magánlaksértés, folytatólagos zaklatás és önbíráskodás bűntettének kísérletében, amelyért halmazati büntetésül 12 év fegyházfokozatú szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

A sértett és a vádlott 1996 és 2022 között kisebb megszakításokkal élettársi kapcsolatban élt, amelynek során két közös gyermekük született. A vádlott 2017-től drogfogyasztóvá vált, kábítószer- és alkoholfogyasztási szokásai miatt fokozatosan megromlott a kapcsolata a sértettel, amelynek eredményeként a vádlott 2022 februárjában Budapestre költözött az idősebbik gyermekéhez, míg a kiskorú gyermeke a sértettnél maradt.

A vádlott bedrogozott állapotban 2023. január 24-én megjelent a sértett házánál, majd miután meggyőződött arról, hogy a kislányuk iskolába ment, bemászott a kerítésen, berúgta a bezárt teraszajtót, és a lakásban a nőre támadt, egy 7,5 centiméter pengehosszúságú késsel megszúrta őt. A sértett az önvédelemből tartott gázpisztolyával rálőtt az őt üldöző vádlottra, kimenekült a lakásból, és az utcán kért segítséget, míg a vádlott elmenekült a helyszínről. A sértett életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg - írták.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére a szabadságvesztés jelentős súlyosításáért, míg a vádlott és védője a büntetés enyhítése miatt fellebbeztek. A Fővárosi Ítélőtábla február 19-én hozott másodfokú ügydöntő határozatával az elsőfokú ítélet járulékos rendelkezéseit pontosítva a férfira kiszabott szabadságvesztést helyben hagyta - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com