Megtörtént esetek, amelyekben idegenek bénították meg az embereket

Hét valós beszámoló a harmadik típusú találkozásról.Rengeteg történetet találhatunk arról, hogy az emberek földönkívüliekkel futottak össze. A beszámolók gyakran említik, hogy az áldozatot fénysugár bénította meg, majd egy teljesen más helyen tértek magukhoz.

Talán ezek az emberek csak rosszkor voltak rossz helyen, esetleg az idegenek kiszemelték maguknak a szemtanút? Válasz egyik kérdésre sincs, csak jó néhány olyan ködös történet, mint a következők.

Vladimir S.: 1976 nyarán Vladimir S. és egy lány kempingezéssel töltötte az idejét az akkori Szovjetunió Ural régiójában. A két 18 éves különös jelenségre riadt fel az éjszaka közepén. A sátorból kimászó fiatalok azt vették észre, hogy egy hatalmas, fénylő tárgy emelkedik ki a kemping tavából. Az objektum belsejében egy humanoid lény állt.

Vladimir ekkor vette észre, hogy különös zöld fény vetül az arcára. Ennél ijesztőbb felfedezés volt a számára, hogy nem bírt megmozdulni. Ez az állapot addig tartott, amíg a jármű el nem tűnt a fénnyel együtt. Vladimir azóta azt állítja, hogy az előtt volt egy állandó sérülés a hátán, de a különös jelenség után begyógyult, ami felér egy csodával.

A megbénított és megvakított katona: 1976. november 12-én a spanyol Badajozon, a Talavera le Real légierő bázisán két katona teljesített szolgálatot, amikor egy nagyon éles, csikorgó, fülsértő hangot hallottak meg.

Hamarosan egy harmadik katona is csatlakozott az őrjáratozó társaihoz, akikkel együtt egy furcsa fényjelenségre figyeltek fel. Hirtelen a szél is feltámadt, a fák pedig recsegő hangot adtak ki. A katonák elindultak a jelenség irányába.

Amikor egy erdős területre értek, akkor kiszúrtak egy fényes űrruhás, sisakot viselő alakot, aki körül zöld ragyogás pulzált. Az egyik katona puskát fogott az idegenre, de egy villanás elvakította és megbénította.

A következő fénysugár bevilágította a területet. Mire a katonák újra felnéztek, addigra eltűnt a lény. A megbénított katona a következő napokban visszanyerte a végtagjai feletti irányítást és teljesen meggyógyult.Henry Gallois és Luis Vingeran: 1954 októberében Henry Gallois és Louis Vigneron egy kis francia város Sassier felé autózott, amikor furcsa, áramütéshez hasonló, kellemetlen érzés futott végig rajtuk. A kocsi hirtelen megállt, a páros pedig nem tudott megmozdulni.

Nagyjából 50 méterre tőlük egy különös fémtárgy bocsátott ki fénysugarat az autóra. A jelenség az egész környéket bevilágította. Gallois és Vingeran három aprócska lényt látott, ahogy azok beszállnak az objektumba, ami felemelkedett és eltűnt az éjszakába. A két férfi ezt követően újra képes volt mozogni és az autót is be tudták indítani.

Dionisio Llanca: Nagyon furcsa dolognak volt a szemtanúja 1973. október 27-én a tehergépkocsi-vezető Dionisio Llanca, aki Rio Gallegosba tartott. Hajnali 1 óra körül a sofőr defektet kapott a magányos úton.

Amikor a férfi megállt, hogy kicserélje a kereket, akkor ismeretlen fény kezdett villogni a teherautó körül. Llanca azt látta, hogy a fény mozog, de az annyira vakító volt, hogy nem látott alakot mögötte.

A sofőr felállt, körbenézett, de ekkor teljesen megbénította a fény, ami nemcsak a végtagjait fogta le, hanem a hangjával is csinált valamit, ugyanis Llanca hiába akart, nem tudott kiabálni. A közelben egy lemez alakú járművet és három humanoidra hasonlító lényt vett észre.

Az idegenek egyike nő, a másik kettő férfi lehetett, és mind egy darabból álló, szoros ruhát viseltek. Llanca elmondása szerint nem volt különösebb ismertető jegye a triónak, csak annyi, hogy magas volt a homlokuk.

A következő, amire a sofőr emlékezett az volt, hogy egy parkolóban ébred, ami több mérföldre volt a teherautója lerobbanásának helyszínéről. A rendőrök segítségével visszajutott az autójához, majd kórházba szállították. Llanca eredetileg semmire sem emlékezett, de idővel fel tudta idézni a furcsa találkozást.Benedito Campos és Silvia Mara: 1977. október 29-én egy nehéz nap fáradalmait pihente ki Benedito Campos és a terhes felesége, Silvia Mara a brazil mosqueiroi családi házukban, amikor délután 6 óra után egy nagy, ovális objektum jelent meg a látómezőjükben.

A tárgy különös, zöld fényt bocsátott ki, ami úgy nézett ki, mintha keresne valamit. Campos és Mara közelebb ment az ablakhoz, hogy jobban szemügyre vegyék a jelenséget, de akkor a falon is áthatoló fény eltalálta a terhes nőt, aki teljesen lebénult.

Hirtelen két lény lépett be a házba, kezükben a zöld fényt kibocsátó fegyverrel. A közeli szomszéd meghallotta Mara sikolyát, ezért fegyverrel a kezében átrohant és lelőtte az idegeneket. Mara lassan újra képes volt mozogni, úgyhogy a férjével át tudott menekülni a szomszédhoz, ahonnan látták, hogy nagy robajjal eltűnik az földönkívüli tárgy.

Égő narancsgömbök: 1982 júniusában, az alaszkai Juneau-ban egy meg nem nevezett szemtanú szúrt ki az égbolton egy „mélyfekete gömböt”, ami körülbelül 1 méter széles volt. Az illetőtől 90 méterre megjelenő objektum annyira sötét volt, hogy a szemtanú először azt hitte, hogy egy lyuk tátong a világűrben.

Később úgy nézett ki, hogy a fekete gömb rájött, hogy figyelik, ezért lassan megindult a szemtanú felé. Amikor majdnem elérte az embert, akkor „legyező alakú narancssugarat” lőtt ki az alsó részéből.

A pánikba esett szemtanú menekülőre fogta, de eltalálta a fénysugár, amitől megbénult. Húsz perccel később a saját szobájában tért magához, de fogalma sem volt arról, hogy hogyan került oda.

Egy objektum kék fénye a szobában: Néhány nappal 1968 karácsonya előtt egy 5 éves alaszkai fiú, aki nem engedte, hogy megnevezzék, arra ébredt fel a hálószobájában, hogy azt éles, kék fény ragyogja be.

Az ágyból kimászva a fiú belépett a fénybe. Amikor felnézett, és meglátta a jelenség forrását, akkor azon nyomban megbénult. A fény forrása furcsa „félhold alakú”, szondára hasonlító tárgy volt. A gyerek nem tudta megmondani, hogy mennyi ideig volt megbénítva, de 31 évvel később, 1999-ben, 15-30 percre saccolta.

A különös objektum elindult a szobában, majd a fény eltűnt, a fiú pedig újra képes volt megmozdulni. A furcsa élményt követően élénk álmokban látta újra a fényt.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Hátborzongató szellemtörténetek

Hátborzongató szellemtörténetek

Ismerd meg hazánk legrémisztőbb kísértethistóriáit!

http://ujhazak.com