Megtörtént szellem jelenések

Esetek, amelyek elgondolkoztatnak, hogy létezik-e a túlvilág.ghost2Rengetegszer előfordul, hogy valaki fekszik éjjel az ágyában, majd arra figyel fel, hogy nyöszörgést, motyogást, neszezést hall, fantom alakokat lát. A legtöbben a jelenséget elütik azzal, hogy hallucinálnak, még alszanak, becsapják az érzékei.

Az ilyen esetek mellett előfordulnak olyan beszámolók is, amelyeket nem lehet ezekkel megmagyarázni. Tudósítások szólnak olyan szellemtanyákról, ahol akár fényes nappal hirtelen huzat keletkezik a zárt helyiségben, ajtók, ablakok csapódnak be, tárgyak mozdulnak el.

A szellemjárásnak sokszor az vet véget, hogy az élők úgy döntenek, hogy a legegyszerűbb megoldás az, ha elköltöznek, vagy egy olyan embert hívnak, aki képes elűzni a túlvilági lelkeket.

A legtöbb kísértethistória esetében kiderül, hogy valamilyen borzalmas dolog történt a falak között, emiatt elterjedt hiedelem, hogy a szellemek azért nem tudnak nyugodni, mert a tragédia a földhöz, adott helyhez bilincsei őket.

A kísértetek létezését, vagy nem létezését még senkinek sem sikerült bebizonyítania, pedig ez a kérdés egyidős az emberiséggel. A következő történetek sem állítják, hogy szellemek léteznek, de az biztos, hogy a jelenségek megtörténtek, ezért igencsak elgondolkoztatóak.ghostVédőszellem: Egy amerikai család ugyanabban a hegyi kisházban vakációzott 22 éven keresztül.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Először akkor mentek, amikor az első gyerek 2 éves volt, majd minden év augusztusának utolsó két hetét a házikóban töltötték.

A család annak ellenére tette ezt, hogy mindig is érezték, hogy nincsenek egyedül. A beszámolójuk szerint előfordult, hogy ez a láthatatlan dolog ijesztően viselkedett, de az esetek többségében inkább úgy érezték, hogy a házat, és annak környékét védelmezi.

A meseszép tó partján, kilenc társával magasodó házikóról az öreg gondnok is tudta, hogy valami nincs rendben vele, de nem foglalkozott a témával. A kutyái viszont néha nyugtalanul, nyüszítve húzódtak a sarokba.

Amikor az egyik nyaralás alkalmával a szülők úszni mentek, akkor a gyerekek tüzet raktak a kandallóba, mert szerették volna, ha a szüleik fel tudnak melegedni. A kedves törődéssel azonban akadt egy kis gond, mert a kisfiú még nagyjából tudott tábortüzet rakni, ám ez kevés volt ahhoz, hogy ne legyen baj.

A kisfiú túl sok gyújtóst tett a kupac aljára, míg a kislány újságdarabokat dobált a tűzre. Ahogy sejteni lehetett, az egyik pillanatban hatalmas lángok lobbantak fel. Amikor a szülők hazaértek, akkor a szőnyeg már lángolt, a tűz pedig a szoba közepe felé terjedt.

A pánikba esett gyerekek csak arra voltak képesek, hogy rémülten lapuljanak a fal mellett. Ekkor történt meg a furcsa jelenség, ugyanis a láthatatlan valami oltani kezdte a lángokat úgy, mintha egy nagy, vizes takarót dobtak volna a tűzre. Percek múlva csak a füst és a megégett szőnyeg utalt arra, hogy korábban tűz volt.ghostA ragyogó fényudvar: 1683-ban egy tüzes fantomot láttak, amikor az egyik éjjel egy férfi arra riadt fel Rómában, hogy egy női szellem áll az ágya mellett. A fehér ruhát viselő jelenés egész teste vakítóan ragyogott, ezzel bevilágítva az egész szobát.

A döbbent férfi meghallotta, hogy a nő beszél hozzá, miközben fényes lángokat lő ki magából. A szellem azt mondta, hogy „Nézd meg, amit megérintettem”, majd eltűnt. A férfi látta, hogy az ágytakaróba égett a nő jobb kezének lenyomata.

Az öregedő szellem: Kevesen tudják, de a szellemek öregszenek még pedig úgy, hogy minél idősebbek, úgy halványodnak el. A XVIII. században egy vörös ruhát és cipőt, valamint fekete fejpántot viselő női szellem kísértett egy öreg házat.

Nagyjából 70 évvel később már rózsaszín öltözékben látták, majd a XIX. század közepén ősz hajú, fehér ruhás szellemé változott. 1939-ben csak fantomléptek, ruhasuhogás utalt arra, hogy szellem van a házban. Végül 1971-ben észlelték utoljára a munkások, hogy talán van valami a lebontásra ítélt épületben.

A munkás szelleme: Olaszországban halt meg egy munkás évekkel ezelőtt. A tragédia után az elhunyt kollégái úgy érezték, mintha lépéseket hallanának az üzemben, ezért hívtak egy fotóst, hogy ellenőrizze a gyanújukat. A munkások sosem látták a szellemet, de az éjfélkor készített képen ott volt a régi munkapadjánál az elhunyt.ghosttStrafford gróf szelleme: Régen az emberek azt hitték, hogy a szellemek fehér leplet viselnek. Ennek oka az volt, hogy akkoriban abban temették el a halottakat. 1645-ben nem más, mint I. Károly látott egy jelenést az Angol Polgárháború ideje alatt.

Állítólag a szellem a kivégzett Strafford gróf volt, aki életében jó barátságot ápolt a királlyal. A jelenés arra figyelmeztette az uralkodót, hogy másnap elveszti a csatát. I. Károly nem vette komolyan a szellemet, aminek eredménye az lett, hogy a királyság sokáig nyögte a vereséget.

A robogó szellemvonat: Az embereken, állatokon kívül a tárgyakból is lehet szellem. Ez történt Abraham Lincoln halottas vonatával, ami New Yorkon keresztül szállította az 1865-ben megölt elnök holttestét.

A szellemvonatot máig látni, ahogy átrobog az állomáson. Ekkor minden óra megáll. A szerelvényen sosem látták az elnök szellemét, de állítólag egy csontvázakból álló zenekar játszik a vonat egyik kocsijában.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com