Megvan, hogy miért Svédország női vonzzák legjobban a migránsokat! – 18+

Pontosabban heuréka szindrómába esett egy magas tudású svéd pszichoterapeuta, miután rájött, hogy miért Svédország a nemi erőszakok fellegvára.


Börje Svensson megvilágosodását osztja meg az emberiséggel abban a nagy égető kérdésben, hogy miért van a legtöbb nemi erőszak Svédországban és a legtöbb szexuális bűncselekmény nyugat-európai szinten.

4

A bűnesetekért a magas tudású szakember szerint nem a Svédországba beilleszkedni nem tudó illegális bevándorlók a felelősek, hanem maga az időjárás!

A svédek megnyitották a határaikat az észak-afrikai és közel-keleti illegális bevándorlók előtt egyaránt. A figyelem központja leginkább az IKEA és Avicii. Mindazonáltal nem is ezek miatt kerültek látókörbe a migránsok Svédországban a kirívóan sok szexuális bűncselekményeket illetően.

Sajnos, amikor a legtöbb illegális bevándorló megismerkedik a nyugati liberális világgal, meglátja a gyönyörű nőket és innentől kezdve nem tud uralkodni magán.

A svéd igazságügyi rendszer nem igazán törődik az emberi kontroll hiányával, inkább a jóléttel betömve az állampolgárok száját, szinkronba az illegális bevándorlók integrálásával van elfoglalva.

Szart sem érnek már a „Ne érj hozzám” karkötők.

1

Valami rejtélyes oknál fogva, például Svédországban a Skelleftea fesztiválra buszokkal szállították a migránsokat, ahol több 100 szexuális bűntény is megtörtént!

Megerőszakoltak itt egy ártatlan 14 éves lányt, továbbá egy eritreai olyan szinten megerőszakolt egy fiatal svéd nőt, hogy sajnos még a gerince is eltört az áldozatnak.

2

Az állati ösztönöknek sem mondható tesztoszteron túlfűtöttségek minden emberi értelmet fölülmúlnak.

A hatalmas tudású bérenc Börje Svensson szerint az illegális bevándorlók svédországi halmozott szexuális aktivitása a klímával magyarázható.

Magyarán Svédországban meleg az idén a nyár. Ezért az Afrikából ideérkező férfiaknak a jelenlegi klímával együtt a svéd nők nagyon vonzóak.

Svensson szerint, ha a jövő évi nyár nem lesz ennyire meleg, akkor csökkenhet a szexuális erőszakok száma Svédországban!

GettyImages-170156610-640x480

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután - közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

http://ujhazak.com