Melyik majomra hasonlítunk?

A vicces horoszkópból kiderül, hogy milyen a személyiségünk.monkey„Olyan egy majom vagy!” – halljuk olykor másoktól, ha nem úgy viselkedünk, ahogy azt elvárnák tőlünk, ám azt senki sem teszi hozzá, hogy pontosan melyik fajta majomra gondoltak, hiszen ebből az okos állatfajtából sem csak egy él a világon.

A következő vicces majomhoroszkópból most megtudhatjuk, hogy a személyiségünk a csimpánzra, a selyemmajomra, vagy inkább a makákóra hasonlít-e.

Kos – Mókusmajom: Szeretjük nagy társasággal körbevenni magunkat, de azt imádjuk a legjobban, ha mi lehetünk a középpontban. Rajongunk a társasági eseményekért, ahol csilloghatunk, élhetünk, és világi nőnek vagy férfinak mutatkozhatunk.

Amennyiben van már gyerekünk, akkor igyekszünk a barátjává válni. Ez főleg akkor igaz, ha anya-lánya kapcsolatról van szó, de ennél jellemzőbb, hogy a lurkót is vasakarattal, szigorúan neveljük.

Mivel nagyon agresszívek és dominánsak lehetünk, ezért mindig vevők vagyunk a versenyzésre, kihívásra, heves küzdelemre. Sokszor olyanok vagyunk, mint egy időzített bomba, de katonaként is viselkedhetünk.

Az unalmas dolgokat nem szeretjük, ahogy a könnyen elérhető feladatok sem lelkesítenek fel. Nekünk az a fontos, hogy mindig legyen miért, kiért küzdeni, mert ellenkező esetben az életünket, vagy a párunkat unjuk meg.

Bika – Selyemmajom: Ha valakinek igazán fontos az, hogy szép, elegáns, szexi legyen a megjelenése, akkor azok mi vagyunk, mert nagyon szeretünk feltűnni. Rólunk lerí az individuum, gyakran egy művészt rejt a bensőnk. Jellemzően tehetséges, ügyes és intelligens személyiségek vagyunk.

A párkapcsolatban a monogámiát és a sok testiséget szeretjük. Szívesen vesszük körbe magunkat társasággal. Ha csapatban dolgozunk, akkor jó hangulat, életvidámság, segítőkészség jellemző ránk.

A vad partikon, ha eleget ittunk, akkor a társaság lelkévé válunk, és igazi őrültségekre vagyunk képesek, de más esetben nagyon félénken, óvatosan viselkedünk. A konfliktusokat nagyon tehetségesen kerüljük. Ha vita, veszély szagát érezzük, akkor inkább összehúzzuk magunkat.makakoIkrek – Makákó: A jogainkat olyan vehemensen védjük, mint egy oroszlán. Ez akkor is igaz, ha valójában mások ügyeiről van szó. Az életünkben fontos helyet foglal el az anya-lánya viszony, amit vagy a gyerekünkkel, vagy az édesanyánkkal ápolunk.

Emellett nagyon sok barátunk van. Ennek a mini társadalomnak pedig valahol mi vagyunk a koronázatlan uralkodója, mert imádunk irányítani, felszólalni, vezetni és észt osztani.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A párunk azt csinálhat, amit akar, feltéve, hogy este hazajön a közös ágyat melegíteni.

Amennyiben nem úgy viselkedik, ahogy azt elvárjuk tőle, akkor nyugodt szívvel kiosztunk neki egy-két pofont, hogy észhez térjen. Mindemellett imádjuk a forró fürdőket.

Rák – Csimpánz: Igazi családcentrikus emberek vagyunk, aki konyhatündér és a feleségek/férjek gyöngye. Az irányítást és a parancsolgatást inkább a párunkra hagyjuk, mert bőven elég nekünk a háztartás vezetése, gyereknevelés.

Ami a szerepkörünket illeti, ennyinél meg szoktunk állni, pedig rendkívül értelmes, tanulékony személyek vagyunk. Azzal nincs baj, ha fontos a biztos anyagi és családi háttér, de néha megengedhetnénk magunknak, hogy játszunk, nevessünk.

Oroszlán – Gorilla: Kiemelkedő, fantasztikus emberek vagyunk, mert testileg és lelkileg is az akarat, erő mintaképe vagyunk. Szeretünk enni, de ezt csak óvatosan tesszük, hiszen oda kell figyelnünk a vonzó alakunkra.

Az életet igazi hedonistaként élvezzük. Imádunk utazni, beszélgetni, és nem félünk kimutatni a fogunk fehérjét. Amennyiben az kell, akkor gondolkodás nélkül, de elegánsan kirúgunk valakit a helyéről, hogy megszerezzük az állását, párját. A szexben és a szerelemben is dominálunk. Ha pedig valami nem tetszik, akkor nem bújunk el, hanem gorillaként verjük a mellünket.gorillaSzűz – Aranykezű tamarin: Amihez hozzáérünk, az arannyá változik, mert hihetetlen változásokat vagyunk képesek véghezvinni. A katonás rend és tisztaságmánia is jellemző ránk, ahogy az is, hogy mindig tele vagyunk ötletekkel, amelyekkel önmagunkat és az otthonunkat is megújíthatjuk. Nagyon aktív emberként rengeteget dolgozunk, mindig pörgünk, csinálunk valamit.

Kevés emberrel vesszük körbe magunkat, de velük gyakran összejövünk, hogy kulturáltan mulassunk, beszélgessünk. Mivel gyorsan dühbe jövünk, ezért jobb óvatosan bánni velünk, mert olykor egy pillanat alatt belekeveredünk egy kiadós vitába, mert mindig be akarjuk bizonyítani, hogy nekünk van igazunk. A párkapcsolat területén a hajba kapások után jöhet a békülős szex. A szerelemben és a szexben is mi vagyunk a dominánsabbak.

Mérleg – Császárbajszú tamarin: Mindig szükségünk van valamire, ami egyedi, hogy kitűnhessünk az unalmas hétköznapokból. Mivel nagyon aktívak vagyunk, ezért nem pazaroljuk az időt, hanem folyamatosan pörgünk, élünk, utazunk, tesszük a dolgunkat.

Néha jól esik, ha leülhetünk a barátainkkal, szórakozhatunk, vagy egyedül maradunk otthon, ahol nyugodtan megihatunk egy pohár bort. Nagyon intelligens személyként szívesen folytatunk művészi, történelmi és filozófiai eszmecseréket.

A párkapcsolatban és az ágyban is mi vagyunk a domináns felek. Ha szinglik vagyunk, akkor nagy csábító hírében állunk. A kiszemeltünk óvatosan, fondorlatosan cserkésszük be.

Skorpió – Oroszlánmajom: Minket nem lehet azzal vádolni, hogy társasági emberek lennénk, pedig a hivalkodó megjelenésünk, ragyogó természetünk megvan hozzá, ám mi mégis inkább azokkal vesszük körbe magunkat, akik érnek valamit, mert utáljuk pazarolni a drága időt.

Az időt aranyárban mérjük, hiszen aktív életmódot folytatunk, mindig pörgünk, éjjel-nappal tettre készen állunk. Habár tevékeny és eredményorientált emberek vagyunk, mégis néha szeretünk kikapcsolódni, lazítani, játszani.

A veszekedés elől sem menekülünk, sőt, szeretjük, ha egy jót vitázhatunk. Szeretjük tudni, hogy nekünk van igazunk, de emellett a küzdelmet, harcot is imádjuk, ahogy a fűszeres szexet is. A testiségben mi vagyunk a domináns felek, a gyereknevelést viszont lepasszoljuk a párunknak, mert karrieristaként nincs sok időnk anyu/aput játszani.majomNyilas – Orángután: A szökés mestereiként nagyon furmányosan vetünk véget a párkapcsolatunknak, éles helyzeteknek. A ravasz eliszkolás mellett a művészetben is jók vagyunk, főleg a kézügyességünk kiváló, amit az élet több területén kamatoztathatunk. Emellett intelligens, jó megfigyelőképességgel megáldott ember hírében állunk.

A rivalizálást nem kedveljük, de bármikor megvédjük azt, ami a miénk, tehát senki se vessen szemet a párunkra, munkánkra, vagy bármi másra, ami a mi területünkön van. Ha megállapodunk, akkor minta házastárs, szülő válik belőlünk, mert hatalmas a szívünk.

Bak – Gibbon: Biztos, hogy hívtuk már magunkat hűséges majomnak, hiszen a vérünkben van, hogy monogám kapcsolatra teremtettünk. Nincs, és nem is volt sok partnerünk, mert nem vagyunk ismerkedős, próbálkozós emberek.

Amennyiben valaki rabul ejt, akkor onnantól kezdve a párunk a legfontosabb az életünkben, hiszen mi mindent hosszú távra tervezünk, ezért nagyon fontos, hogy a biztosat válasszuk mindenből. A kedvesünkkel szinte mindent közösen csinálunk. Imádjuk együtt tölteni az időt, sokat utazunk, játszunk, szeretkezünk, tehát igazán elválaszthatatlanok vagyunk.

Nagyon intelligensek és kreatívak vagyunk, de sokszor csendesen, visszahúzódóan, óvatosan viselkedünk. Ha kitör belőlünk az agresszor, akkor kő kövön nem maradhat.

Vízöntő – Közönséges csuklyásmajom: Nagyon dörzsölt, ravasz, pimasz emberek vagyunk. Jellemző ránk, hogy sokszor úgy viselkedünk, mint egy nagy gyerek, és alig lehet kirángatni a kedvenc tévéműsorunk, számítógépes játék elől.

Az életvidámságunk, játékosságunk sok embert elkápráztat, hiszen úgy gondolják, hogy senki sem lehet annyira életrevaló, szabad, szókimondó az életben, mint amilyenek mi vagyunk. Minket semmi sem feszélyez, mert okos, leleményes, szemfüles teremtés hírében állunk.csuklyáHalak – Bőgőmajom: Nagyon szeretünk aludni, emiatt képesek lennénk az életünk nagyobb részét ezzel tölteni. Imádunk az álomvilágunkban élni. Ha ébren vagyunk, akkor a mélabúsan, nyugodtan nézzük a világot, mert valószínűleg még ekkor sem vagyunk igazán a földön.

Arra vágyunk a legjobban, hogy lehetőleg mindenki hagyjon békén az idilli kis világunkban, pedig nem csak a képzelőerőnk élénk, hanem észből, tehetségből sem szenvedünk hiányt. Amennyiben kétségbeesünk, akkor olyan mérgesek leszünk, hogy kitör belőlünk a fenevad, és úgy bőgünk, hogy attól még a holtak is felébredhetnének.

Amikor ez megtörténik, akkor sokan belátják, hogy jobban járnak, ha visszavonulnak. Ha szerelmesek vagyunk, vagy jó a kedvünk, esetleg testiségre vágyunk, akkor is szeretjük kiereszteni a hangunkat. A párkapcsolatban ragaszkodó, szeretetteljesek vagyunk.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com