Melyik női szörnyet „szabadítjuk” a pasinkra?
Minden kultúrának megvan a saját, férfiakra veszélyes, női szörnye, amelyek közül most minden csillagjegy kapott egyet. A gorgó, a szirén, a fúria és a succubus a legismertebb, férfiakra komoly veszélyt jelentő, női szörny, ám a világon szinte minden nép ismer legalább egy ilyen teremtményt, amelyek közül van, aki szexszel támad, míg más kővé dermeszti azt, aki ránéz.
A nőkre általában azt mondják, hogy fúriák, de a csillagjegyünk szerint egyáltalán nem biztos, hogy ez a női szörny lakik a lelkünkben, akit olykor rászabadítunk a pasinkra.
Kos – Lámia: Olyan alvilági istennő vagy szörny, aki az alvó gyerekeket öli meg, hogy kiszívja a vérüket, amivel életerőhöz jut. Természetesen eszünkben sincs bántani a gyerekeket, ám az már előfordul, hogy szabályosan elszívjuk a férfiak életerejét.
Talán már mondták nekünk a pasik, hogy kifacsart érzik magukat mellettünk. Ez akkor is megtörténhet, ha szexről van szó, de egy kiadós vita után is félholtnak érezheti magát a másik fél. Kosként képesek vagyunk táplálkozni a férfiak energiájából.
A másik ok, amiért Lámia jelképezi a lelkünk női szörnyre hasonlító oldalát az, hogy képes kivenni a szemét, hogy akkor is ébren legyen, amikor alszik, ráadásul bármivé át tud változni. Ez a két dolog ránk is igaz, mert a figyelmünket semmi sem kerülheti el és nagyon sokoldalúak vagyunk.
Bika – Succubus: A középkor démoni szeretője az egyik legismertebb női szörnyeteg, aki a pasikra komoly veszélyt jelent. A succubus éjjel kéjes álmokat idéz elő, miközben az alvó halandóval szeretkezve elszívja annak az életerejét. A lecsapolt energiáért cserébe elképesztő kéjt ad. Néha gyereket hagy maga után, akit neveljen fel az, aki nemzette.
Azért kaptuk ezt a női szörnyet, mert kéjes, szexéhes teremtések vagyunk, aki nem ismer határokat. Ha szinglik vagyunk, akkor igazi pasifaló hírében állunk, míg párkapcsolat esetén megköveteljük a rendszeres szerelemet. Ha a párunk esetleg szexszörnynek nevez, akkor azt ne vegyük sértésnek, mert csak jót teszünk vele és másokkal, hiszen a feszültséget és a vitás helyzeteket is gyakran testiséggel oldjuk meg.
Ikrek – Gorgó: Az ókori görög mitológiában három gorgó szerepel, de közülük Medúza a leghíresebb. Egyedül ő nem volt halhatatlan a három szörny közül. A kígyó hajú, aranyszárnyú, áthatolhatatlan pikkelyű, disznóagyarú, rézkezű, éles fogú, nyelvüket kígyóként nyújtogató gorgókat arról ismerjük, hogy az, aki rájuk néz, kővé válik. A női szörnyek munkája az alvilág kapujának őrzése és a gonosz szellemek távol tartása volt.
Valószínűleg rájöttünk, hogy azért kaptuk a gorgót, mert a gyilkos pillantásukkal bármelyik férfit kővé dermesztjük. Nem szoktunk nagy jelenetet rendezni, hanem inkább hideg hangon, néhány jól célzott szóval szúrjuk le azt a férfit, aki megbántott, megsértett. A nyelvünk mérges, akár egy kígyóé, főleg azért, mert mindig igazat mondunk.Rák – Dogai: A Pápua-új Guinea-i női szörnye kisfiúkat és férfiakat rabol azért, hogy velük élhessen. Habár a dogai csúnya, ránk nem lehet azt mondani, hogy csúfak lennénk, ahogy azt se, hogy kisfiúkra vadásznánk, de azzal már joggal vádolhatnak, hogy pasikra pályázunk, akik felnőttként lehetnek kisfiúsak.
Ha szinglik vagyunk, akkor tulajdonképpen mindegy a felhozatal, mert csak az számít, hogy legyen pasink. A férfiakat könnyen elbűvöljük, mert csak magunknak akarjuk őket addig, amíg rájuk nem ununk, vagy el nem múlik a szerelem.
Párkapcsolat esetén folyamatosan a bűvkörünk alatt tartjuk a párunkat. Nehezen engedünk el bárkit is, mert rendkívül ragaszkodunk, még akkor is, ha az illető már nem. A munkában sem vagyunk jobbak. Ha pedig vita robban ki. Akkor érzelmektől túlfűtve sírunk, kiabálunk, elvonulunk, elmenekülünk, attól függően, hogy mekkora a vita, sértés.
Tőlünk nem áll távol a néma, látványos szenvedés. Imádjuk hangoztatni, hogy mennyire szeretjük a párunkat, akiért olyan sokat megteszünk, míg ő átgázol rajtunk. Igen, a bűntudatkeltés nagymesterei vagyunk.
Oroszlán – Druj: Az iráni szörny a hazugság és a tisztátalan emberek női démona, aki jellemzően jónak nevez rossz dolgokat, és fordítva. Azért kaptuk ezt a lényt, mert az értékrendünk nem hétköznapi, ahogy a világnézetünk sem.
Úgy gondoljuk, hogy a rossz dolog is lehet jó, ha előnyünk származik belőle. Ennek az ára mindegy, mert az számít, hogy ne legyen túlságosan kockázatos. Ugyanígy csapdába csaljuk a pasikat, akiket hihetetlen dolgokra veszünk rá az elképesztő szövegünkkel és befolyásunkkal.
Tőlünk az se áll távol, hogy aprókat füllentsünk, ha az érdekeink ezt diktálják. A remek meggyőző képességünkhöz még színészi tehetség is társul. Mindennek köszönhetően a férfiakat könnyen megszerezzük és megtartjuk.
A vitákban gyakori, hogy a pasira hagyjuk a dolgot, aki naivan azt hiszi, hogy neki adtunk igazat, ám valójában teljesen mást fogunk csinálni vagy mondani, mint azt ő hisz. A stratégiai képességünk előtt mindenki megemelheti a kalapját
Szűz – Hárpia: Nem téved az a férfi, aki azzal vádol, hogy olyanok vagyunk, mint egy hárpia. Az ókori görög mitológia szerint három hárpia létezett. Aelló, Óküpeté, és Kelainó teste félig madártestű, szárnyas női szörny. A hárpiák később gonosz, mindent felfaló, mindent beszennyező, kártékony lényekké változtak.
Ahhoz nem fér kétség, hogy amikor haragra gerjedünk, ami igen könnyen megtörténik, akkor mindent elpusztítunk a környezetünkben, tehát jellemző ránk a berendezés dobálása. Mindent elemésztünk, felfalunk, a pasit pedig porig alázzuk. Az erőszak nélküli agressziónk és a dühkitörésünk határtalan.
Mérleg – Szphinx: A legenda szerint a mitikus szörny mindig ezt kérdezte attól, aki el akart haladni mellette: „Mi az, ami reggel négy lábon jár, napközben két lábon, este pedig hármon - de négy lábon is, hármon is lassabban és ügyetlenebbül, mint amikor kettőt használ?”
Aki nem tudta a választ, azt kegyetlenül szétmarcangolta a lény, akire abban hasonlítunk, hogy mi is szétszedjük a pasinkat, ha az megbukik a „tesztünkön”. Nem szokásunk jelenetet rendezni és a dühkitörés, kiabálás is távol áll tőlünk.
Ennél sokkal célravezetőbb, hogy higgadtan feltesszük neki a kérdést, hogy biztos veszekedni akar, tényleg komolyan gondolta-e, amit mondott? Ezzel rávezetjük, hogy téved, és jobban jár, ha nem rángatja tovább az oroszlán farkát.
Nagyon ravaszul csőbe húzzuk a férfit, hogy ő jöjjön ki rosszul abból, ha ránk akar kenni valamit, vagy belerángatna valamibe. Ha nem tudja magát kimagyarázni, vagy nem kér azonnal bocsánatot, akkor búcsút inthet az önbizalmának, önbecsületének, mert az igaz szavainkkal fogjuk széttépni. Észvitában is verhetetlenek vagyunk.Skorpió – Fúria: Nem kizárt, hogy akadt már olyan pasink, aki azzal vádolt, hogy fúriaként viselkedünk. Ha ezt zokon vettük, akkor az hiba volt, mert igenis mutatunk némi hasonlóságot a görögök bosszúszomjas istennőivel.
A három testvér, Aléktó, Tisziphoné és Megaira, fekete testéből denevérszárny nőtt ki, a kutyafejűek tetején kígyók tekeregtek. Az alvilágban élő trió meghallgatta a halandók panaszait. Akit kirívóan bűnösnek találtak, azt halálra üldözték.
A fúriák főleg azokat büntették, akik családon belül követtek el gyilkosságot. Az istennők rézszögekkel kivert korbácsot használtak, de emellett kegyetlenül megőrjítették az áldozataikat, akik a görög pokolba, Tartaroszba kötöttek ki.
Mindezért lettek a törvény őrei. Ugye már belátjuk, hogy a legendás bosszúállásunk miatt hasonlítunk rájuk? Minket egyetlen férfi sem kívánna az ellenségének, hiszen a sírba kergetjük az ellenfeleinket, akikben hatalmas bűntudatot keltünk.
Az ellenséget úgy követjük, mint egy rossz szellem, de nem csak annak kell tőlünk félnie, aki ellenünk vétkezett, hanem annak is, aki másokat bántott. Például a barátnőnk hűtlen férjét is képesek vagyunk kikészíteni idegileg.Nyilas – Yamauba: A középkorból ered a történet, amely szerint az öreg hölgyek a társadalom peremén, kirekesztve élnek az erdőben és emberi hússal táplálkoznak. Azért kaptuk ezt a szörnyet, mert ehhez hasonlóan pusztítjuk el azt a pasinkat, aki megszegi a szabályainkat, megsért vagy megbánt.
Előfordul, hogy egészen apró dolgon bosszantjuk fel magunkat, és egy pillanat alatt haragra gerjedünk. Ha kisebb ügyről van szó, akkor hamar lecsendesedünk, bár még ez is a párunk fél karjába kerül.
Az se ritka, hogy meggondolatlanul robbanunk, mert elragadnak az érzelmeink. Ebben az esetben utólag megbánjuk, hogy ilyen nagy hűhót csaptunk, ám késő bánat, mert nem tudjuk megállni, hogy ne harapjuk le a párunk fejét, ha például öt percet késik hazulról.
Bak – Yuki-Onna: A japán női szörnyet úgy írják le, hogy a bőre fehér, ahogy a kimonója is, a haja hosszú és fekete. Akkor jelenik meg, amikor havazik, és lábak nélkül siklik a havon, mint a szellemek.
A lény többféleképpen képes pusztítani. Felrobbantja az áldozatait, vagy halálra fagyasztja azokat, esetleg a szájukon keresztül kiszívja a lelküket, mert ez táplálja, ahogy minket is valami hasonló laktat jól, ha a pasink megsért.
Amikor a párunk megbánt, akkor senki sem állíthat meg, mert a haragunknak nincs párja. Először olyan tűzzel lángol, ami mindent feléget, majd sokáig fagyos lesz. Eleinte, ami a szánkon kifér, azt kimondjuk, főleg a nyers igazságot, majd jön a hidegháború, mert hozzá se szólunk. Az ellenünk vétkező férfinak sokat kell küzdenie, mert nagyon nehezen bocsátunk meg.
Vízöntő – Szkülla: A hajósokat terrorizáló görög tengeri szörnynek hat feje, tizenkét lába volt. Szkülla eredetileg lánynak született. A vesztét az okozta, hogy Poszeidón beleszeretett, ám az isten neje, Amphitrité ennek nem örült, ezért szörnnyé változtatta a lányt.
Ahogy a női szörnytől, úgy tőlünk sem menekülhetnek a férfiak, hiszen amikor kinézünk magunknak egyet, akkor az illetőt mindenképpen megkaparintjuk. A nagy ragaszkodásunk miatt képesek vagyunk kipréselni a lelket a párunkból.
Abban az esetben, ha valamilyen nézeteltérésünk támad, akkor úgy kiabálunk a párunkkal, mintha hat fejünk lenne. Szerencsétlen férfinak esélye sincs menekülni, mert addig nem eresztjük, amíg mi azt nem mondjuk, hogy végeztünk vele.Halak – Szirén: A folyamisten lányainak asszonyfeje, madárteste volt. Az éneklésükkel mesés illúziókat keltettek, és csapdába csalták a hajósokat. Illúziókeltésben mi is mesterek vagyunk, hiszen a férfiakat, és azokat is a bűvkörünkbe vonjuk, akikkel vitázni készülünk.
Az áldozatunkat szinte elvarázsoljuk a lágy hangunkkal, majd a legváratlanabb pillanatban csapunk le. Amikor előtört belőlünk a szörny, akkor az illető szóhoz sem jut, azt sem tudja, hogy merre menjen. A mi kezünkben a pszichológia igazi fegyver, ha tanultuk, ha nem. Az is jellemző ránk, hogy nem ordítva, nem hisztivel szedjük ízekre a pasit, hanem aránylag nyugodtan, rengeteg érzelemmel vitázunk. Mi egyenesen a lelket vesszük célba.
(Forrás: noiportal.hu)
Hozzászólások