Menczer Tamás: Brüsszel számára a tűzszünet vörös vonalat jelent

Brüsszel a háború pártján áll, nem támogatja az azonnali tűzszünetet - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Menczer Tamás azt mondta: Magyarország szerette volna, hogy a háború egyéves évfordulójára készülő uniós dokumentumokban szerepeljen az azonnali tűzszünetre és a béketárgyalások megkezdésére szólító felhívás, azonban ezt Brüsszel elutasította.
   

"Világossá tették azt, hogy a tűzszünet, az vörös vonal, azt ők nem fogadják el, mert a háborúnak folytatódnia kell" - fogalmazott az államtitkár. Hangsúlyozta: a magyar álláspont az, hogy a háborút azonnal meg kell állítani. A műsorvezető kérdésére Menczer Tamás azt mondta: Brüsszelt már a háború kitörése előtt sem érdekelte a kárpátaljai magyarok sorsa; a helyi magyarok jogfosztásban élnek, az anyanyelvük használatának jogát elvették vagy visszaszorították, és számos vegzálásnak vannak kitéve.
    

Hozzátette: mivel a helyzet a háború kitörése óta csak romlott, Magyarország a különböző nemzetközi szervezetekben szóvá teszi a kárpátaljai magyar kisebbség ügyét. Egy másik kérdésre elmondta azt is, hogy a uniós szankciók célja az orosz gáz és olaj kiszorítása Európából, így a kontinensre kevesebb és drágább energiahordozó érkezik, "ezért mondjuk mi, hogy a szankció rossz, eredménytelen, és a szankciós politika megbukott".
    

Ugyanakkor a kormány mindent megtett az energiabiztonság érdekében, így Magyarországon nem volt ezen a télen sem gond, és az ország energiabiztonságát a kormány a jövőben is meg fogja védeni. Menczer Tamás a hét elején lezajlott magyar-egyiptomi tárgyalások kapcsán kiemelte, hogy Egyiptom több szempontból is kulcsfontosságú ország: "a békét akaró globális többséghez" tartozik, a migráció megállítása, az energiabeszerzés és a gazdasági együttműködés szempontjából is fontos a szerepe.
    

Hozzátette: a cseppfolyósított egyiptomi gáz néhány éven belül elérhető lehet Magyarország számára is. Az államtitkár az M1 aktuális csatornán azt is mondta: ha a baloldal nyert volna Magyarországon, akkor elzárták volna az orosz gázt, ami nélkül "nincs magyar gazdaság", és a lakosságot sem lehet ellátni. Menczer Tamás szavai szerint Kocsis-Cake Olivio, a Demokratikus Koalíció politikusa, "Gyurcsány Ferenc legújabb sztárigazolása" azt mondta, hogy a "csövet el kell zárni".
    

Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy sem Brüsszel, sem pedig a NATO nem kötelezheti Magyarországot, hogy fegyvereket és katonákat küldjön a háborúba. "Nem fogunk belesodródni ebbe a háborúba, nem fogunk sem fegyvert, sem katonákat küldeni" - fogalmazott, hozzátéve, hogy erről döntöttek a magyar emberek az országgyűlési választáson.
    

A politikus szerint azért nagyon fontos a magyar kormány álláspontja, miszerint ki kell maradni a háborúból, mert amelyik ország - mint például Németország - kezdetben csak katonai sisakokat szállított, ma már katonákat küldene. Mint mondta, az "asztalon vannak" már olyan javaslatok, hogy a fegyverek mellett katonákkal is támogassák Ukrajnát. "Azért emlékezzünk arra, hogy Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje azt mondta, hogy - ha ő nyert volna - képes lenne (...) magyar katonákat küldeni a frontra. Azt mondta, ha más megy, ő is megy" - fogalmazott Menczer Tamás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com