Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság járőrei a napokban, az esti órákban Kazincbarcikán akartak intézkedés alá vonni egy személygépkocsit. A jármű vezetője a rendőri jelzéseket figyelmen kívül hagyta, gyorsított, és megpróbálta elkerülni az ellenőrzést.

A rendőrök a gépkocsi után indultak, miközben rádión erősítést kértek. A sofőr rövid idő elteltével megállásra kényszerült, majd kiszállt az autóból, és gyalogosan próbált elmenekülni. A rendőrök utolérték, felszólításuknak nem tett eleget, ezért kényszerítő eszköz alkalmazásával megbilincselték.

Az igazoltatás során a férfi elmondta, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel, és azért próbált elmenekülni, mert korábban kábítószert fogyasztott. Az autóban egy fiatalkorú utas is tartózkodott. A jármű átvizsgálásakor az utasülés alól fehér, kristályos, kábítószergyanús anyagot, valamint annak fogyasztásához használt eszközt találtak a rendőrök.

A sofőrt és a fiatalkorú utast elfogták, majd előállították a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságra. Az orvosi vizsgálat a sofőr esetében kábítószertől való befolyásoltságot állapított meg, míg a kapitányságon elvégzett gyorsteszt a fiatalkorú lánynál is pozitív eredményt mutatott.

A rendőrség értesítette a fiatalkorú törvényes képviselőjét, és a szükséges eljárási cselekmények elvégzését követően kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Az ügyben a nyomozás szakértők bevonásával folytatódik.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

http://ujhazak.com