Miben befolyásolja a jelenlegi életünket az előző?

A tudatalatti elraktározza azokat az információkat, amire most szükségünk van.
Mindegy, hogy jelenleg kik vagyunk, mert a lélekvándorlás szerint biztos, hogy mát túl vagyunk néhány életen, ami nem múlt el nyom nélkül, hiszen a tudatalattink, a lelkünk elraktározta azokat a fontos tudnivalókat, amik jól jönnek a mostani életünkben.

Ha szeretnénk tudni, hogy a korábbi életünk hogyan befolyásolja a jelenlegi inkarnációnkat, akkor ne hezitáljunk, hanem ösztönösen válasszunk egy lapot a lenti képről, és olvassuk el az eredményt!1. Étel és éhség: Még mindig kísért az az emlék, hogy az előző életünkben nem volt elég élelmünk. Valószínűleg végig kellett néznünk, ahogy a szeretteink nélkülöznek, esetleg éhen haltak, de nem kizárt, hogy az éhség okozta a vesztünket.

Ez a félelem jelen van a mostani életünkben. Lehet, hogy „komfort-evést”, étkezési zavart, súlyvisszatartást okoz az, hogy korábban mindig rettegtünk, hogy lesz-e mit ennünk, és lesz-e mit enniük a szeretteinknek.

Csukjuk be a szemünket, majd próbáljuk meg elképzelni az előző életünket. Amikor úgy érezzük, hogy sikerült megteremteni a kapcsolatot, akkor mondjuk ki hangosan: „A múltnak vége, és mindez nem fog újra megtörténni!”

Engedjük, hogy a nélkülözés elhalványodjon, mert akkor megnyithatjuk a lelkünket a bőség előtt.

2. Kelta: A választott lap arra utal, hogy komoly múltunk volt a kelták korában Írországban, Skóciában vagy Walesben, de emellett spirituális kapcsolatunk lehetett az állatokkal, gyógynövényekkel és a fákkal. Erre a múltra és gyógyító erőre emlékeztethetnek az olyan ősi megszentelt helyek, mint például a Stonehenge.

Amikor elveszettnek érezzük magunkat, ami esetünkben nem ritka, akkor töltsünk el némi időt a kelták területén, vagy nézegessük az emlékművekről készített fényképeket, mert ez segíthet abban, hogy összekapcsolódjunk a belső hangunkkal, és hozzáférjünk az útmutatásunkhoz.

3. Bebörtönzés vagy rabszolgaság: A választott lap szerint egyik előző életünkben sok időt tölthettünk börtönben vagy rabszolgaságban. Elvették tőlünk a jogainkat, a méltóságunkat és a szabadságunkat.

Habár a jelenlegi életünkben szabadok vagyunk, mégis még mindig menekülünk az előző életünkből hozott félelmek elől. Erre utalhat a klausztrofóbia, ami zárt helyen, repülőn tör ránk, vagy akkor, ha valaki erőltet valamit, amit nem szeretnénk megcsinálni. A függetlenségünk, ami érzelmi és pénzügyi, rendkívül fontos a számunkra.

Másfelől nézve a múltbéli kemény tapasztalatok megtanítottak arra, hogy könyörületesek legyünk a szenvedőkkel, és szeretnénk megvédeni azokat, akik hátrányos helyzetben élnek a világon. Ha szeretnénk legyőzni a régi félelmeinket, akkor segítsünk a rászorulókon, mert a kedvességből fakadó jótett meggyógyíthat minket és másokat.4. Boszorkányüldözés és inkvizíció: A választott lap arra utal, hogy az előző életünkben boszorkánysággal vádolhattak. Lehet, hogy minket tettek felelőssé a rossz termésért, esetleg a járványokért, pedig nem volt hozzá semmi közünk. Valójában nagyon kedves személyek lehettünk, aki gyógyított, vagy látta a jövőt, mégis üldöztek a munkánk miatt.

Ez lehet az oka annak, hogy a mostani életünkben érzékenyen reagálunk a pletykákra, és az is valószínű, hogy nagyon magányosak vagyunk. Ennek oka lehet az, hogy nem merjük magunknak és másoknak bevallani, hogy érdekel az ezotéria, spiritualitás, mert félünk, hogy ez az érdeklődés milyen reakciót vált ki.

A múltból fakadó félelemet akkor győzhetjük le, ha bevalljuk magunknak, hogy a jelenlegi életünkben szükségünk van a régi életünkben megszerzett tudásra. Most olyan korban élünk, amikor biztonságos a helyzet ahhoz, hogy újra kinyíljunk.

5. Egészség: Más életünkből származik az egészséggel és a gyógyítással ápolt kapcsolatunk. Lehet, hogy most is abban a betegségben szenvedünk, amelyben korábban. Engedjük el a fájdalmat, amitől szenvedünk, mert az egy másik élethez tartózik, nem ehhez, és nem ehhez a testhez!

A helyzet pozitív oldala, hogy örököltük a gyógyító, gyógyuló képességünket, mert a választott lap szerint, gyógyítók is voltunk egy előző életünkben. Mint tudjuk, a gyógyításnak sokféle módszere létezik a XXI. században, tehát próbáljunk meg összekapcsolódni a múltunkkal és a képességünkkel!

6. Fogadalmak: Az előző életünkben tettünk egy olyan fogadalmat, ami még a mostani életünkre is hatással van. Lehet, hogy ez egy esküvői fogadalom volt, ami miatt most a lelkünk mélyén bűntudatunk van, amiért új párt találtunk, de az sem kizárt, hogy apácaként, szerzetesként tettünk szegénységi, önmegtartóztatási fogadalmat.

A szegénységi fogadalom akadályozhatja a boldogságunkat, míg az önmegtartóztatás önmagunk büntetéséhez vezethet, de gátolhatja az erőfeszítéseinket is. Amíg nem számoljuk fel ezeket a múltbéli fogadalmakat, addig azok hatni fognak ránk.

Ha fel tudjuk ismerni a régi fogadalmainkat, akkor képesek leszünk elengedni őket. Ennek érdekében minél többször ismételjük el, hogy: „El akarom engedni az összes régi fogadalmat, ami akadályoz ebben az életemben!”7. Anya: A választott lap arra utal, hogy az édesanyánk az előző életünkben is mellettünk volt, ez pedig egy fontos érzelmi kötelék. Ha ebben az életünkben egészséges és szerető a kapcsolatunk az édesanyánkkal, akkor ez azt jelenti, hogy az egymás iránt érzett szeretet megint összehozott minket.

Amennyiben az anya-gyermek kapcsolatunk kihívásokkal teli, akkor a karma miatt szükség van a megbocsátásra, mert így állíthatjuk helyre az egyensúlyt. Az édesanyánkkal kapcsolatos érzéseink direkt módon kapcsolódnak ahhoz a képességünkhöz, amivel bevonzzuk a boldogságot az életünkbe.

Ha problémáink vannak az anyánkkal, akkor az azt jelenti, hogy olyan akadályt is sikerült felépítenünk, ami blokkolja azt, hogy másoktól és az Univerzumtól segítséget kaphassunk.

8. Belső harag: Az egyik előző életünkben sokat szenvedhettünk, esetleg részt vettünk egy háborúban, amit nem éltünk túl. Ha becsukjuk a szemünket, akkor a belső hangunk azonnal megmondhatja, hogy katonai vagy polgári balesetet szenvedtünk.

Ez a tragédia hatással van a mostani életünkre, ha képtelenek vagyunk elviselni a nyugalmunkat megzavaró, hangos zajt. Ugyanerre utal, ha kerüljük a konfliktust és az erőszakot, mert mindezt stresszként éljük meg. Úgy gondolhatjuk, hogy a konfliktusok elkerülése megóv attól, hogy túlságosan megnyíljunk mások előtt, mert az sebezhetővé tesz.

Amennyiben a régi életünkből hozott haragot őrizgetjük a szívünket, akkor ideje azt levezetni. Ezt kezdjük azzal, hogy utánajárunk annak, hogy hogyan lehetne ezt feloldani egy szakember segítségével. Ha ezt megtesszük magunkért, akkor igazi harcossá válhatunk, aki nem fél, és teljes, méltó életet élhet le.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Hátborzongató szellemtörténetek

Hátborzongató szellemtörténetek

Ismerd meg hazánk legrémisztőbb kísértethistóriáit!

http://ujhazak.com