Migráns gyújtotta fel magát egy melbourne-i bankban

Sajtóinformációk szerint egy mianmari menekült gyújtotta fel magát november 18-án Ausztráliában egy Melbourne-ben lévő bankban.

A 21 éves férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, a tűz miatt megsebesült még 26 embert, köztük idősek és gyerekek is. Az elkövetőt a rendőrök külön őrzik a kórházban. A sérültek közül 6-an kritikus állapotban vannak égési sérülés és füstmérgezés miatt, köztük gyerekek is.

Azóta kiderült a migráns három éve hajóval érkezett Ausztráliába. A menekültkérelmével azonban komoly gondok voltak, ezért is követhette el a merényletet.
A BBC arról számolt be, hogy a támadás mögött az is állhat, hogy a segély aznap sem jelent meg a számláján, ezért őrjöngeni kezdett, majd gyúlékony anyaggal lelocsolta és felgyújtotta magát.


Volt olyan szemtanú, aki arról számolt be, hogy egy hatalmas robbanást hallott, majd lángok és füst csaptak ki a bank épületéből. Ezután pedig halálra rémült és sérült emberek rohantak ki a bankból.

A rendőrség szerint a férfi indítékai egyelőre nem ismertek, feltehetően anyagi gondjai mellett, mentális betegséggel is küzdött.
Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

http://ujhazak.com