Mit mesél a lelki fegyverünk?

Tőr, szó, szeretet, tudás vagy balta a mindennapi eszközünk a csillagjegyünk szerint?Az erős, határozott, céltudatos emberek, akiknek nem szokása ellébecolni az életet, nem egyszer elmondják, hogy mi a titkos fegyverük. Ilyen lélek fegyvere mindenkinek van, legalábbis a horoszkóp szerint, ami minden csillagjegyhez párosított egy eszközt, ami a személyiségről is mesél.

Kos – Lőfegyver: A modernitás híveként mindenből a legjobbat, a legújabbat akarjuk, emiatt nem meglepő, hogy egy lőfegyver a lelki fegyverünk, amivel akárkit, akárhonnan szitává tudunk lőni, persze csak képzeletben.

A lőfegyver arra utal, hogy amikor beindulunk, akkor mindenáron győzni akarunk. A mi világunkban farkas törvények uralkodnak, tehát csak egy, a legerősebb maradhat fenn, a kemény harcok pedig mindennaposak a számunkra.

A lelki fegyverünk megnyilvánulása, hogy elég tőlünk egyetlen szó, pillantás, ravasz tett, az ellenfelünk pedig máris kiterül, az akadályokat pedig porrá zúzzuk.

Bika – Szeretet: Azért kaptuk ezt a lelki fegyvert az élettől, mert abban hiszünk a leginkább, hogy a szeretet mindent megold. Nagyon utáljuk a veszekedést, a vitát, a harcokat. Bikaként próbáljuk kerülni a konfliktusokat, mert a békesség hívei vagyunk.

Az a szeretet, amivel a világ felé fordulunk, a legnehezebb helyzetekben is a segítségünkre van és megvéd. A lelki fegyverünk képessé tesz arra, hogy szinte bármit képesek legyünk elsimítani, megoldani.

Ikrek – Tudás: Szeretünk vitázni, szócsatázni, ám mégsem lehet azzal vádolni minket, hogy harcias személyiségek lennénk. Szellemi síkon kemény harcosok vagyunk, ám nem szívesen lépünk a tettek mezejére. Az élet ezt tiszteletben tartotta, amikor a lelki fegyverek közül a tudást adta nekünk.

A rendkívüli intelligenciánk lehetővé teszi, hogy egy-egy szóval, érveléssel leterítsük az ellenfelünket, vagy megoldjuk a problémáinkat. Különben is jellemző ránk, hogy abban hiszünk, hogy a világon nem létezik lehetetlen, mert mindenre van megoldás.Rák – Nuncsaku: Az esetek többségében a békét hirdetjük, de amikor valaki nem él a békés, diplomatikus módszerekkel, hanem továbbra is sötét eszközökkel ténykedik ellenünk vagy mások ellen, akkor előkapjuk a japán lelki fegyverünket, és akkorát csapunk az illetőre, hogy annak egy életre elmegy a kedve a tisztességtelen megmozdulásoktól.

Az élettől azért kaptuk a nuncsakut, mert rendkívül okos, jó megfigyelőképességgel megáldott személyek vagyunk, tehát mindig van néhány ütőkártyánk, például szavunk, régi emlékünk, amivel meglephetjük az ellenségeinket.

Emellett sokoldalú a lelki fegyverünk, ami lehetővé teszi a kreatív felhasználást a védekezésre és támadásra.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ha mindezek ellenére kiszúrnak velünk, akkor addig nem szállunk le a vétkesről, amíg meg nem kaptuk a kívánt elégtételt. A problémákat is nindzsához méltó eleganciája csapjuk ketté.

Oroszlán – Kard: Természetesen egy kétkezes, drágaköves markolatú kard illik a nemes szívű, bátor, harcos, uralkodói személyiségünkhöz. Az élettől kapott lelki fegyverünkkel már sok harcot megvívtunk.

Ahogy a mesebeli lovagok, úgy mi is megvédjük a rászorulókat, a bajbajutottakat, az elnyomottakat, miközben a saját birodalmunkat is védjük. Az ellenségeinket kíméletlenül felaprítjuk.

Mindezt élvezzük, mert szeretünk harcolni, vitatkozni, szócsatázni, hogy bebizonyítsuk az igazunkat, majd egy pillantással vagy mozdulattal jelezzük az ellenfélnek, hogy neki vége, ideje eldobni a saját lelki fegyverét.

Habár kifejezetten veszélyesek vagyunk, mégis képesek vagyunk megkegyelmezni, és nagylelkűen felajánljuk a legyőzött ellenségnek, hogy bocsánatot kérhet tőlünk. Ugyanezt elvárjuk a sorstól is, ha az előrehaladásunkat próbálja akadályozni.

Szűz – Balta/bárd: Kissé nyers lelki fegyvert osztott ki nekünk az élet, ám azt el kell ismernünk, hogy egy balta, illetve bárd, igencsak hatékony, könnyen kezelhető eszköz, amivel képesek vagyunk egyetlen megsemmisítő csapást mérni az ellenségünkre.

Szűzként hatalmunkban áll a ravaszság és a meglepetés ereje, amihez még hozzá kell adnunk a könyörtelenséget, ugyanis minket aligha hat meg mások sírása, könyörgése, bocsánatkérése. A példastatuálás hívei vagyunk, mert azt akarjuk elérni, hogy mások meg ne próbáljanak még egyszer kikezdeni velünk.

Ha valaki keresztbe akar tenni nekünk, akkor az illető nagyon pórul jár. Ez még akkor is így van, ha sors küldi a problémákat, akadályokat, mert emberfeletti erővel vágunk keresztül minden.Mérleg – Szó: Az élet azért adta nekünk a szavak erejét, mert egyrészt zsigerből utáljuk a konfliktusokat, a veszekedéseket és a harcokat. Ha mégis belecsöppenünk egy ilyen helyzetbe, akkor a szavakkal próbáljuk megvédeni magunkat.

A lelki fegyverünk arra is utal, hogy a szavakkal nagyon jól meg tudunk győzni másokat, és a befolyásolás is remekül megy, de az sem jelent gondot, hogy kidumáljuk magunkat. Szinte hipnotikus ereje van a szavainknak, úgyhogy használjuk fel a lelki fegyverünket a problémák megoldásához!

Skorpió – Tőr: Nagyon szexi, sok helyre elrejthető, lelki fegyvert kaptunk az élettől. Mivel nagyon kifinomultan és ravaszul harcolunk, ezért az ellenségeink szinte észre sem veszik, hogy támadásba lendültünk, mert ez csak akkor tudatosul bennük, amikor már leterítettük őket.

Rendkívül óvatosan, megfontoltan, ésszel teszünk lépéseket, ráadásul a megtévesztést is mesterien űzzük, ez pedig mindig győzelemre visz. Mi nem hiszünk a hangos szóban és a nyers erőben, mert úgy gondoljuk, hogy az észjátékkal egybekötött könnyed harc a legcélravezetőbb fegyver.

Ha azonban valaki nagyon felidegesít, vagy igazságot akarunk tenni, mert megbántottak valakit a szeretteink közül, akkor szeretjük hosszan kínozni az ellenséget, hogy láthassuk a szenvedését. Mi háromszor fizetünk vissza minden bűnért. A sors által kapott problémákat is trükközve oldjuk meg.

Nyilas – Nyíl: Az élet nem gondolkodott sokat, amikor lelki fegyvert választott nekünk, hiszen egyértelmű, hogy a Nyilashoz egy nyíl illik a legjobban. Ennek oka, hogy kecsesek, de fürgék vagyunk, és mindig eltaláljuk a cél, ahogy a nyíl.

Számunkra nem létezik lehetetlen, mert bármit képesek vagyunk elérni és eltalálni. A szándékaink az esetek többségében elérik a célt, függetlenül attól, hogy az mennyire jó vagy rossz. Nem szeretünk ökölharcba keveredni, mert inkább a háttérből, távolságot tartva intézzük el az ellenséget, zavaró tényezőket.

Nyilasként cselesen bánunk el az ellenséggel, akik tudják, hogy mi voltunk a tettesek, mert a módszerünk jellegzetes.Bak – Buzogány: Az élet tudja, hogy rendkívül türelmes emberek vagyunk, aki sokáig bírja, és nem lehet könnyen felbosszantani. Nem szeretjük a konfliktusokat, de amikor nem tudjuk elkerülni, vagy valaki tényleg átlépi a határt, esetleg azt látjuk, hogy mást bántanak, akkor előkapjuk a lelki buzogányunkat, és olyat sózunk rá az elkövetőre, hogy az nyomban kiterül.

Általában elég egy csapás, hogy véget vessünk a vitának, a harcnak. Az is jellemző ránk, hogy képesek vagyunk egy pillanat alatt átváltozni azzá a határozott, erőskezű, tekintélyes személlyé, aki ölni képes, persze csak átvitt értelemben. A gondjainak is gyorsan és hathatósan megoldjuk, de azért ezt hosszabb gondolkodás és tervezés előzi meg.

Vízöntő – Lándzsa: Azért kaptuk az élettől ezt a lelki fegyvert, mert elegáns stílusban harcolunk. A lándzsa tökéletes eszköz arra, hogy a pörgetésével-forgatásával összezavarjuk az ellenfelet, akire így váratlanul csaphatunk le.

Szeretünk eljátszadozni az ellenséggel, hogy aztán egy gyors mozdulattal adjuk meg neki a kegyelemdöfést. Macska-egér játékként hitetjük el az áldozatunkkal, hogy minden rendben, majd a végén harcmodort váltunk, és végzünk vele.

Vízöntőként nagyon ravaszak, kreatívak, és eszesek vagyunk, ám az is jellemző ránk, hogy a gondjainkat kicsit túlagyaljuk, és képesek vagyunk a bolhából is elefántot csinálni, ám a végén mindig kitalálunk egy fondorlatos megoldást.

Halak – Katana: Az élet tudja, hogy alapvetően békeszerető emberek vagyunk, harc helyett pedig inkább a diplomatikus utat keressük. Ha viszont azt vesszük észre, hogy diplomáciára semmi esély, esetleg valaki mást bántanak, akkor olyan nemes bátorsággal és nyugodtsággal lépünk fel, mint a szamurájok.

Az élet ezért adta nekünk a japán kardot, mint lelki fegyvert, mert a katanával elég egyetlen könnyed csapás, hogy véget vessünk a konfliktusnak, erőszaknak. Ha a helyzet megkívánja, akkor a végletekig harcolunk. Ha szerettünkről, vagy becsületbeli ügyről van szó, akkor sem adjuk fel. A problémákat légiesen könnyedén oldjuk meg.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com