Mitől lesz gyanús egy eltűnés?

Az eltűnt személyek felkutatása érdekében tett rendőrségi erőfeszítésekről és azok eredményeiről számolt be a rendőrség a sajtó képviselői előtt. Két, eltűnési ügyként indult, végül bűncselekménnyé formálódott friss nyomozás részleteit is megismerhették a jelenlévők. A rendőrség Teve utcai központjában tartott sajtótájékoztatón előbb dr. Nagy Enikő alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Körözési Nyilvántartó és Szakirányító Főosztályának vezetője szólt néhány szót arról a tevékenységről, amelyet a rendőrség az eltűnt emberek felkutatása érdekében végez, valamint beszélt a körözési eljárásokról. Dr. Nagy Enikő elmondta, hogy több mint 11 éve alakult főosztály, amelynek egyik osztálya a körözött személyek és dolgok nyilvántartásával, másik a körözési eljárások szakirányításával foglalkozik.

Elmondta, hogy jelenleg körülbelül 11 ezer főt elfogatóparancs alapján keres a rendőrség, valamint ismeretlen holttestek személyazonosságának megállapítása is a feladataik közé tartozik. Kiemelte: hamis az a hiedelem, amely szerint bizonyos ideig várnak a bejelentést követően, a rendőrség munkatársai ugyanis azonnal megkezdik a keresést, az eltűnt azonnal felkerül a körözési listára.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kiskorúak esetében az eltűntek 30 százalékát egy, újabb 30 százalékát öt napon belül megtalálják, és legfeljebb 2-3 százalékuk az, aki nem kerül elő.

– Az eltűnések kapcsán fontos kiemelni, hogy azok rendkívül nagy számban történnek minden évben, tavaly például 28 ezer kiskorú eltűnését jelentették be – mondta dr. Nagy Enikő. – Ezt a számot 1400-1500 fő generálta. Ők főként gyermekvédelmi intézményekből távoztak többségükben a családjukhoz, mi azonban minden egyes esetet kivizsgálunk, egészen addig, míg meg nem találjuk az eltűnt személyt.

Az ismeretlen holttestek azonosítása szintén a feladataink közé tartozik, pillanatnyilag több mint ezer főt kezelünk ismeretlen holttestként, fontos, hogy ők többségükben nem voltak bejelentve eltűnt személyként. A főosztályon alakult egy kisebb egység, az eltűnési csoport, amelynek feladata minden egyes eltűnési ügyben a szakirányítási tevékenység végrehajtása úgy a friss eltűnési ügyekben, mint az akár több tíz éve eltűntek esetében, amelyek ügyét újra és újra elővesszük, hogy ennek eredményeképpen megtaláljuk őket.

Ezt követően dr. Petőfi Attila vezérőrnagy, főkapitányi biztos ismertetett egy ügyet, amelynek helyszíne Monor. Eszerint egy 36 éves férfi, Zs. Ádám a Monori Rendőrkapitányságon 2024 januárjában jelentette be 70 éves édesanyja eltűnését, akit ugyan az erőfeszítések és a részletes keresés ellenére sem találtak meg a rendőrök, ám több gyanús körülmény merült fel ennek kapcsán, ami azt sejtette, hogy talán bűncselekmény történhetett.

Dr. Petőfi Attila részletesen ismertette az ügyet, a nyomozás logikáját, az apró jelek jelentőségét, amelyek segítették a nyomozókat abban, hogy végül a bejelentést tevő férfit összefüggésbe hozzák édesanyja eltűnésével. Ezért a Pest vármegyei nyomozók újból meghallgatták Zs. Ádámot, aki végül elmondta, hogy a bejelentés előtti napon édesanyját egy vita közben ellökte, amitől a nő megsérült.

A segítségre szoruló asszonyt magára hagyta, és távozott a helyszínről, amikor pedig hazaért, az asszony már nem élt. Zs. Ádám pánikba esett, és az anyját egy pokrócba tekerte, a ház udvarán megbontotta a díszburkolatot, a holttestet elásta, majd a helyszínt helyreállította. A férfit őrizetbe vették, és halált okozó testi sértés miatt indítottak ellene nyomozást.

A másik esetről dr. Bebes Zoltán alezredes, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője beszélt. Ő egy olyan ügyet említett, amely 2023-ban kezdődött. A rendőröknek azért lett gyanús egy Balatonföldváron és környékén lényegében hajléktalanként, kölcsönökből, apróbb ház körüli munkákért kapott kisebb összegekből élő nő eltűnése, mert korábban rendszeresen intézkedniük kellett vele szemben.

Azt a nyomozók is tudták, hogy korábban a nő és ismerősei között gyakoriak voltak a veszekedések, tettlegességig fajuló viták. Épp ezért ismerték a rendőrök, és gyanús lett, hogy 2022 áprilisa óta egyetlen intézkedés sem történt ellene, holott az azt megelőző három évben 21 szabálysértési feljelentés volt vele szemben. Eltűnésével kapcsolatban családja sem tett bejelentést, rossz viszonyuk miatt nem is tudtak róla. Ismerősei közül a rendőrök látókörébe került egy 69 éves szóládi férfi, aki korábban többször bántalmazta a nőt.

A körözési eljárás adatai alapján több arra utaló jel volt, hogy a férfi tudhat valamit a nőről, ha elhunyt, akkor pedig a holtteste helyéről. 2024-ben új lendületet vett a nyomozás, melynek végeredményképpen a feltevés igazolódott, a nő elásott holttestére a férfi udvarában találtak rá. Az elkövetés pontos körülményeit a továbbiakban szakértők vizsgálják.

T. Z.

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com