Mongol kamionos késsel fenyegette meg szlovén kollégáját Zalában

Vádat emeltek egy mongol állampolgárságú kamionsofőr ellen, aki a 86-os főúton megállásra kényszerített, majd a visszapillantó tükrökben is kárt okozva késsel megfenyegette szlovén kollégáját egy közlekedési konfliktus miatt - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.Jánky Judit arról számolt be, hogy az 50 éves férfi januárban, a hajnali órákban kamionsofőrként Szlovénia irányából Magyarországra tartott a munkáltatója tulajdonában lévő, kisteherautókat szállító járművel. A férfi által vezetett járművet Szlovéniában, majd Magyarországon, a 86-os számú főúton több alkalommal megelőzte egy szlovén kamion, amire a férfi szintén többszöri előzéssel reagált.
    

A kölcsönös előzésekből adódó közlekedési konfliktus miatt a vádlott indulatba jött, ezért - miután a főúton, Kálócfa belterületén ismét megelőzte a másik sofőrt - a települést elhagyva, egy forgalommentes szakaszon megállásra kényszerítette a másik kamiont. A mongol sofőr a járművével a felezővonalat átlépve megállt, ami miatt a mögötte haladó sofőr is lassítva megállásra kényszerült.
    

A vádlott ekkor kiszállt a járműből, és a kezében egy 15-20 centiméter hosszúságú késsel dühösen a sértett kamionjához rohant, annak lépcsőjén fellépett a vezetőfülkéhez, majd a nyitott ablakon keresztül kiabálni kezdett a sofőrrel. A korábbi közlekedési incidenseket sérelmezve - azért, hogy ráijesszen - a késsel többször szúró mozdulatokat tett a szlovén sofőr felé, közben indulatosan beleütött a sértett kamionjának bal oldali dupla visszapillantójába, amitől mindkét tükör megrepedt.
    

A történtek után a vádlott kamionjával távozott a helyszínről. A rongálással több mint 430 ezer forint kárt okozott, ami nem térült meg az eljárás során. A Lenti Járási Ügyészség rongálás miatt emelt vádat a mongol kamionsofőr ellen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com