Moszkva, Damaszkusz és Teherán óvja Washingtont az újabb "agressziótól" (2. rész)

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Egy Szíria elleni újabb "agresszió" súlyos következményekkel járhat majd nemcsak a regionális, hanem a globális biztonságra nézve is - figyelmeztette Washingtont és szövetségeseit Moszkvából az orosz, a szíriai és az iráni külügyminiszter.Ezt Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője jelentette be, a szíriai és iráni hivatali partnerével Valid Moallemnel és Mohamed Dzsavád Zaríffal közösen megtartott sajtótájékoztatón, az orosz fővárosban megtartott pénteki háromoldalú külügyminiszteri tanácskozást követően. Lavrov hangsúlyozta, hogy a szíriai katonai repülőtér elleni katonai csapást a három ország agressziónak és az ENSZ Alapokmánya durva megsértésének minősíti. Az orosz tárcavezető szavai szerint a támadás célja a szíriai békefolyamat aláásása és damaszkuszi hatalomváltás elérése volt. Leszögezte, hogy ezek a kísérletek nem járnak majd sikerrel.

Mint mondta, Moszkva, Damaszkusz és Teherán ragaszkodik hozzá, hogy az Egyesült Államok tartsa tiszteletben Szíria szuverenitását. Szavai szerint a felek amellet, hogy növelik erőfeszítéseiket az arab ország területén található "terrorista tűzfészek likvidálásáért", szót emeltek egy széleskörű terrorellenes front létrehozása mellett. Az orosz külügyminiszter szerint Moszkva minden szükséges támogatást megad a szíriai kormánynak ahhoz, hogy helyreállítsa a békét az országban.


Szergej Lavrov emlékeztetett rá, hogy Oroszország mellett Egyesült Államok is kezese a Szíria vegyifegyver-mentesítéséről szóló megállapodás végrehajtásának. Közölte: Moszkvát nem hivatalos formában értesítették arról, hogy amerikai haditechnikát telepítettek Szíria és Jordánia határára, azzal az céllal, hogy elvágják az Iszlám Állam szíriai és iraki csoportjai közötti kommunikációt. Kijelentette, hogy Oroszország figyelemmel kíséri az eseményeket, mert Szíria területén fegyveres erők kizárólag a terrorellenes harc érdekében vethetők be.


Az orosz miniszter kifogásolta, hogy a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW), biztonsági okokra hivatkozva, sosem folytat vizsgáltaot a fegyveres ellenzék ellenőrzése alatt álló területeken. Lavrov megengedhetetlennek nevezte, hogy a szervezet kizárólag távolról tájékozódik. Moallem a közös sajtótájékoztatóján ismételten koholmánynak nevezte azt az állítást, hogy a szíriai kormányerők vegyi fegyvert vetettek be.


Szavai szerint Damaszkusz nem rendelkezik ilyen eszközökkel. Megismételte a felhívást, hogy állítsanak fel egy nemzetközi szakértői csoportot, amely elfogulatlanul vizsgálhatná meg mind a szíriai vegyifegyver-incidens helyszínét, mind pedig azt a szíriai katonai repülőteret, amelyről nyugati állítások szerint a kormányerők vegyi csapást indítottak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com