Moszkvai zsinagóga elleni terrortámadás megakadályozásáról számolt be az FSZB

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Az oroszországi Kaluga megyében leleplezték és likvidálták az Iszlám Állam terroszervezet afganisztáni ágának egy sejtjét, amelynek tagjai egy moszkvai zsinagóga ellen terveztek támadást végrehajtani - közölte csütörtökön az orosz Szövetségi Biztonság Szolgálat (FSZB) közkapcsolati központja.Az FSZB szerint a Vilajat Horaszan szervezet tagjai lőfegyverrel készültek megtámadni a zsinagóga gyülekezetét. Az őrizetbevételi kísérletnek ellenálltak, ezért "semlegesítették" őket. Az ügyben terrortámadás előkészítése címen indult büntetőeljárás. A terroristák az adatgyűjtés során kerültek az orosz biztonsági szervek látómezőjébe. A radikálisoknak a kalugai régióban lévő lakóhelyén a házkutatás során lőfegyvereket, lőszert, valamint pokolgép összeszereléséhez szükséges alkotóelemeket találtak és foglaltak le.
    

Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára az Észak-kaukázusi Szövetségi Körzet nemzetbiztonsági kérdéseiről tartott csütörtöki tanácskozáson elmondta, hogy az orosz hatóságok idén a régióban 16 terrortámadást akadályoztak meg, és 149 nemzetközi terrorszervezetekkel is együttműködő csoport tevékenységének vetettek véget.


Állítása szerint az Egyesült Államok és szövetségesei dezinformáció terjesztésével és provokációkkal kívánnak szeparatista folyamatokat elindítani az Észak-Kaukázusban. Patrusev szerint az államhatalomba vetett bizalom aláásásához igénybe veszik a nem kormányzati és nemzetközi szervezetek, valamint a külföldi sajtó támogatását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

http://ujhazak.com