Műhiba miatt öt évre tiltottak el foglalkozásától egy orvost

A Miskolci Járásbíróság öt évre eltiltotta foglalkozásától azt az orvost, aki olyan foglalkozási szabályokat szegett meg egy általa végzett beavatkozás során, ami a beteg halálához vezetett - közölte a Miskolci Törvényszék hétfőn az MTI-vel.Azt írták, a néhai sértett 2023 júliusában vérzéses panaszokkal kereste fel a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórházat, de az osztályra történő felvétele ellenére néhány órával később saját felelősségére hazament. Mivel panaszai továbbra is fennálltak, a sértett két nappal később a vádlott gasztroenterológiai magánrendelésére ment, ahol a szakember egy orvosilag indokolt, invazív jellegű vizsgálat elvégzését javasolta.

A törvényszék közölte, a végrehajtott beavatkozás során komplikáció lépett fel, azonban a közreműködő orvos és a szakasszisztensek többszöri jelzése ellenére az orvos nem fejezte be, hanem tovább folytatta a vizsgálatot. Szakmai mulasztása a sértett állapotának romlásához vezetett, így őt mentővel kórházba szállították, ahol a műtéti beavatkozás ellenére sem tudták megmenti az életét.

A bíróság a vádlottat az eltiltás mellett foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt egy év, végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és egymillió forint pénzbüntetésre ítélte. Enyhítő körülményként értékelte a terhelt büntetlen előéletét és idős korát, míg súlyosító körülményként a többszörös foglalkozási szabályszegést.

Az ítélettel szemben a vádlott és védője fellebbezett, így az nem jogerős.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

Top 50-es körözött elfogása Fejér vármegyében

Top 50-es körözött elfogása Fejér vármegyében

Kiskorú sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com