Muszlim jogász élő adásban gyalázatos dolgot mondott a szakadt farmert viselő nőkről

Egy műsorban vendégként meghívott muszlim jogász szavai kiverték a biztosítékot a napokban.

Nabih al-Wahsh ugyanis azt mondta, hogy a férfiaknak nemzeti kötelessége, hogy megerőszakolják azokat a lányokat, akik szakadt farmert viselnek.



Az egyiptomi jogász szerint, ha egy lány szakadt nadrágot vesz vel és ezért néhol kilátszik a lába ez arra invitálja a férfiakat, hogy zaklassák és ezért megérdemli, ha emiatt megerőszakolják -számolt be róla a The Sun.



A konzervatív muszlim férfit az Al-Assema csatorna hívta meg az Infrad c. műsorba. Az adásban a szereplői a prostitúcióval kapcsolatos törvénytervezetről vitáztak, amikor al-Wahsh a botrányos megjegyzése elhangzott.



Azt mondom, hogy amikor egy lány így mászkál, hazafias kötelességünk szexuálisan zaklatni őt, és nemzeti kötelességünk megerőszakolni" jelentette ki indulatosan.



Szavait óriási felháborodás és tiltakozás követte a többi meghívott vendég részéről, akik között nők is voltak. Az egyiptomi Nemzeti Tanács a Nőkért szervezet panaszt tesz az elhangzottak miatt az igazságügyi miniszternél és a Médiatanácsnál is.



Al-Wahsh később azzal védekezett, hogy a megjegyzésével az volt a célja, hogy a szexuális zaklatásért szigorúbb büntetés járjon. Közölte, hogy a lányoknak magukat tisztelniük kell, hogy mások is tisztelhessék őket. "A morál megvédése fontosabb, mint a határok megvédése" – közölte.



Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com