Muszlim nőnek vissza kell térnie az őt megerőszakoló férjéhez a saría bíróság szerint

A kétgyermekes muszlim anya Lubna családja nyomására kereste fel a saría bíróságot, miután férje megverte és megerőszakolta.

Lubna azóta már külön él a férjétől, de nem hagyta annyiban a dolgot, először a brit bíróságot kereste meg. A családja azonban erősködött, hogy a saría jogrendszer alapján működő szervezethez is menjen el az ügyével.

A saría bíróságon azonban nem mondták ki az iszlám által szentesített válást, hanem, azt javasolták Lubnának, hogy menjen vissza az őt megerőszakoló férjéhez.


Brit jogvédők úgy látják, hogy nagyon sok muszlim nővel történik hasonló dolog a szigetországban. A saría egyáltalán nem tiszteli a nőket, az iszlám pedig figyelmen kívül hagyja a brit jogrend alapján érvényes válást.


Egy saría szakértő, dr. Ahmad al-Dubayan arról beszélt, hogy az országban mindenhol vannak saría jogrenden alapuló bíróságok. Annak ellenére, hogy ezek nem elismert bíróságok Nagy-Britanniában, a muszlimok gyakran felkeresik szervezeteiket.
Azt sem lehet biztosan tudni, hogy hány saría bíróság van a szigetországban.
"Van, aki szerint 80, van, aki 50-ről, mások 30-ról beszélnek, nem tudom. Erről sajnos nem készült felmérés."

Egy munkáspárti képviselő, Naz Shah az ügy kapcsán a következőt jelentette ki: "Csak egy jog van Nagy-Britanniában, és az a brit jog. Ebben biztos vagyok."
Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

http://ujhazak.com