NATO-főtitkár: ideje áttérni a háborús gondolkodásmódra

Ideje áttérni a háborús gondolkodásmódra, ami azt jelenti, hogy további beruházások által még erősebbé kell tenni a szövetség védekező- és ellenállóképességét - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben szerdán.A NATO Katonai Bizottságának találkozója előtt Mark Rutte köszöntőjében hangsúlyozta: fokozni kell a védelmi beruházásokat, a katonai erők felkészültségét, amelyek elengedhetetlenek, de még midig nem elegendőek ahhoz, hogy a szövetség megbirkózzon a következő négy-öt évben rá váró veszélyekkel.

"A háború megelőzése érdekében fel kell készülnünk a háborúra" - fogalmazott. Emlékeztetett: dúl Oroszország háborúja Ukrajna ellen, a szövetségesek elleni oroszok ellenséges fellépések, köztük a kibertámadások, merényletek, szabotázsakciók és egyéb fenyegetések felgyorsulnak.

"Ezen destabilizációs kampányokkal Oroszország keményen dolgozik azon, hogy megpróbálja meggyengíteni demokráciáinkat és elrabolni szabadságunkat" - fogalmazott Rutte, majd arra figyelmeztetett, hogy Oroszország nincs egyedül, felsorakozik mögötte Kína, Észak-Korea és Irán.

Közölte továbbá: mindeközben több más veszély is fenyeget, melyek között a NATO-főtitkár a terrorizmust, a nukleáris fegyverek elterjedését, a dezinformációs kampányokat és az éghajlatváltozást sorolta.

"Jövőbeli biztonságunk forog kockán" - fogalmazott Rutte, majd hozzátette: "továbbra is minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy megóvjuk a szövetségesek biztonságát". A NATO-főtitkár kijelentette: jobban kell támogatni Ukrajnát annak érdekében, hogy meg lehessen változtatni a háború menetét.

"Mindannyian véget akarunk vetni a háborúnak, de mindenekelőtt azt akarjuk, hogy a béke tartós legyen" - fogalmazott. A biztonság csapatmunka, amelynek érdekében kéz a kézben kell dolgozniuk a partnereknek világszerte - tette hozzá beszédében a NATO-főtitkár. Rob Bauer tengernagy, a NATO Katonai Bizottságának leköszönő elnöke azt mondta, a szövetség előtt álló feladatok jelentősek, de nem megoldhatatlanok.

"Feladatunk a szövetség elrettentő és védelmi képességének erősítése, és Ukrajna támogatásának fenntartása Oroszország provokálatlan agressziójával szembeni ellenállásában" - fogalmazott.

A szabadságharc Ukrajna számára nem csak egy jelmondat, a szuverenitás Ukrajna számára nem elvont fogalom - mondta. Ukrajnának szüksége van a teljes támogatásra, és meg is érdemli azt. A támogatás pedig nem jótékonyság, hanem a szövetség politikai és katonai érdeke is - emelte ki.

"Meg kell mutatnunk a világnak, hogy a demokrácia győzhet és győzni fog, és hogy a demokráciáért érdemes küzdeni" - tette hozzá beszédében a NATO Katonai Bizottságának elnöke.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com