NEB-elnök: "arcot kell adni" a megtorlás résztvevőinek

Felidézte, éppen hatvan éve, 1956. december 15-én hajtották végre Soltész Józsefen a forradalom utáni megtorlás első statáriális halálos ítéletét Miskolcon.

Erre emlékezve teszi közzé honlapján a NEB a megtorlás szolgálatában állt bírák és ügyészek életpályáit bemutató összeállítása első részét. Földváryné Kiss Réka hozzátette, az összeállításban több mint 50 bíró és több mint 25 ügyész életrajza, karrierje olvasható, az, hogy ki honnan indult, milyen előmenetele volt, milyen kitüntetésben vagy pénzjutalomban részesült.





A dokumentumokon alapuló kutatás hiteles anyagokon keresztül segít megérteni, hogy milyen hatvan évet hagytunk magunk mögött - fogalmazott a bizottság elnöke.
A NEB a munkát tovább szeretné folytatni a népbírák, népi ülnökök életrajzával, hiszen ők szintén olyan fogaskerekei voltak a megtorlás gépezetének, akikről kevesebbet beszélünk, azonban ha a kora Kádár-rendszert meg akarjuk ismerni, akkor azok szerepével, pályájával is foglalkozni kell, akik 1956 és 1963 között vállalták ezt a dicstelen szerepet - mondta Földváryné Kiss Réka.

Ahhoz, hogy a közös történeti emlékezetünk nyugvópontra kerüljön, hogy tudjunk beszélni és tudjunk szembenézni a múltunkkal, fontos annak bemutatása, hogy mennyire sokszínű volt a forradalom, és "arcot adjunk" azoknak is, akik a megtorlásban részt vettek, hogy ők milyen indítékkal, milyen karrierpályával éltek.

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, a megtorlás szolgálatában állt bírák és ügyészek életpályáit bemutató összeállítása első része a forradalom résztvevőivel szemben indított büntetőperekben halálos ítéletet kihirdetett bírák pályaképeit közli.

Emlékeztettek arra, hogy a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész és a NEB elnöke 2014 decemberében Emlékezés és emlékeztetés címmel közös kutatási programot indított az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő igazságügyi megtorlás rendszerezett feltárására.

MTI

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com