Nébih: a kártalanítás minden érintett gazdának jár

A tájékoztatás szerint az állami kártalanítás összegét a Magyarország központi költségvetéséről szóló törvényben meghatározott előirányzat biztosítja.

A hatályos rendelet előírásai szerint élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörében a kormányhivatal rendeli el a járványügyi intézkedések, az állatleölés alkalmazását.



Az eljáró hatósági állatorvos a járványügyi intézkedések végrehajtásáról eljárási jelentést tesz. Az állatok forgalmi értékét becslési eljárással kell meghatározni, ezt a járványügyi intézkedések elrendeléséről szóló határozat végrehajtásával párhuzamosan kezdi meg a hatósági állatorvos és legkésőbb a végrehajtás befejezését követő 15 napon belül fejezi be.

A Nébih intézkedik a kártalanítás összegének folyósításáról, a pénzt a kártalanítási határozat jogerőre emelkedésétől számított 60 napon belül fizetik ki a tulajdonosnak - írták. Közölték: a tulajdonos kérelmére nagy létszámú állatállomány esetén a termelés mielőbbi beindítása érdekében részkártalanítási eljárást lehet lefolytatni.

A részkártalanítás különösen akkor indokolt, ha szakértő igénybevétele miatt a becslési eljárás elhúzódik. A részkártalanítás összege a becsült teljes kártalanítás 50 százalékáig terjedhet - áll a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

Végzetes szúrás

Végzetes szúrás

Halált okozó testi sértés Győrben.

http://ujhazak.com