Négy év börtönre ítélték a barátnője kutyáját meggyilkoló férfit Nógrádban

Négy év börtönre ítélték azt a 33 éves férfit, aki Nőtincsen azzal állt bosszút volt barátnőjén, hogy megölte a kutyáját - tájékoztatta a Nógrád Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-t. Az ítélet nem jogerős.A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádirata szerint a pár másfél évig állt szerelmi kapcsolatban, ezalatt a vádlott nehezményezte, hogy a nő a házban tartja a macskáit, valamint labrador kutyáját - írták a sajtóközleményben.

A nő végül 2022 szeptemberében szakított a vádlottal, aki ezt nem tudta feldolgozni, rendszeresen zaklatta őt, majd 2023 januárjában elhatározta, hogy megöli a nő kutyáját.

Elment a sértett házához, ahol az őt ismerő és benne megbízó kutyát odacsalogatta magához, lefogta, és egy csavarhúzóval többször fejbe szúrta, végül pedig egy baltával agyonütötte. A férfi a kutya holttestét egy tejesládában szándékosan olyan helyen hagyta, hogy azt a sértett megtalálja.

Az ügyészség a távoltartás hatálya alatt álló férfit állatkínzás és súlyos testi sértés bűntettével, valamint zaklatással vádolta meg, és végrehajtandó szabadságvesztés, továbbá közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben.

A Balassagyarmati Járásbíróság - több tárgyalás megtartását követően - a férfit négy év börtönbüntetésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban a vádlott és a védője fellebbezett, így a döntés nem jogerős.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com