Négy év börtönre ítélték a feleségét bántalmazó, zaklató férjet

 Négy év börtönre ítélt a Budapest Környéki Törvényszék - hétfőn kihirdetett, elsőfokú, nem jogerős ítéletében - emberölés kísérlete, zaklatás és más bűncselekmények miatt egy férfit, aki bántalmazta feleségét - olvasható a törvényszék honlapján.Az eljárás adatai szerint a vádlott és a sértett 1996 óta élt házasságban, ám kapcsolatuk 2000 körül megromlott, a nő 2018-ban elhatározta, hogy elválik. Ezt közölte a férfival, aki azonban nem vette komolyan. A feleség 2019 januárjában a válás miatt ügyvédhez fordult, a férj viszont féltékenykedni kezdett. Egyre agresszívebben faggatta feltételezett viszonyáról a nőt, egy alkalommal fojtogatta, amitől a nő elájult, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett és közvetetten életveszélyes állapotba került.

    
A bántalmazást követően a férfi elköltözött feleségétől, de hónapokon át próbált vele kapcsolatba kerülni, visszaköltözni, a nő ismerőseinek a nőt megszégyenítő üzeneteket küldött, többüket azzal gyanúsított meg, hogy viszonyt folytattak a feleségével, 2019 februárjában pedig a férfi egy internetes közösségi portálon keresztül szexuális tartalmú fényképeket küldött a nőt foglalkoztató cég profiljára, amivel jelentős érdeksérelmet okozott a nőnek.
    

Mindezek alapján a törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú ítéletében a vádlottat emberölés kísérlete, zaklatás, garázdaság és személyes adattal visszaélés miatt mondta ki bűnösnek, és 4 év börtönnel, illetve 5 év közügyektől eltiltással sújtotta. Az ügyész súlyosításért, a vádlott felmentésért fellebbezett, így döntés nem jogerős - tudatta a törvényszék.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com