Négy év börtönre ítélték azt a férfit, aki összevarrta feleségének száját

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és a hatóság félrevezetésének vétsége miatt nem jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a férfit, aki brutálisan bántalmazta feleségét, és összevarrta a nő száját.

övA Fővárosi Törvényszék honlapján közzétett elsőfokú ítélet szerint a férfi 2013. február 23-án feleségével szeszes italt fogyasztott, majd összekötözte a nő kezeit, és súlyosan bántalmazta az asszonyt.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezután orvosi cérnával két öltéssel bevarrta a nő száját. Felesége súlyos sérüléseket szenvedett, a bordatörés következtében kialakult tüdőzúzódás miatt közvetett életveszélyes állapotba került. A vádlott a bántalmazás után elment a lakásból.

A szomszéd házban lakók a vádlott zavart viselkedésére lettek figyelmesek. Kérdésükre a férfi azt mondta nekik, hogy baj van, és a lakásába hívta őket, ott megtalálták a nőt. A vádlott az egyik ismerősének telefonján értesítette a rendőrséget, de rossz címet és nevet diktált be, továbbá azt mondta, hogy őt is megverték és elrabolták, ezzel félrevezette a hatóságot. Néhány perccel később az egyik szomszéd hívta vissza a rendőrséget, hogy elmondja a helyes címet és kérte, hogy küldjenek mentőt is.

A közlemény szerint a vádlott eleinte tagadta a cselekmény elkövetését, később azonban beismerte tettét. Azt állította: felesége kérte, hogy üsse meg, és azt is, hogy varrja be a száját.

A törvényszék közleményében kitért arra is, hogy a sértett 2000 óta gyógyszerekkel kezelhető, diagnosztizáltan mentális betegségben szenved, ennek következtében "belátási képessége hiányzik". A gyógyszerek elhagyása esetén elméje zavarttá válik, állapota miatt nem fogyaszthat alkoholt.

A vádlott a bíróság szerint nem szenved olyan kóros elmeállapotban, amely beszámítási képességét kizárná vagy korlátozná, és feleségének mentális állapotával is tisztában volt.

A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott büntetlen előéletét, az életveszélyes állapot közvetett voltát és azt, hogy a bűnösségre is kiterjedő vallomást tett. Súlyosító körülményként értékelte, hogy a cselekményt különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen, mentálisan beteg hozzátartozójának sérelmére követte el.
Az ügyész súlyosításért és téves minősítés megállapításáért, a vádlott és a védő enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős - olvasható a törvényszéki közleményben.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com