Négy év fogházat kapott az a fiatal, aki megkéselt egy mentőápolót

Négy év, fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságveszésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte első fokon a Fővárosi Törvényszék azt a vádlottat, aki még 2015 novemberében kábítószer hatása alatt megkéselt egy mentőápolót - közölte a törvényszék kedden az MTI-vel.A fővárosi Törvényszék közleménye szerint a bíróság megállapította, a fiatalkorú 2015. november 3-án reggel - ahelyett, hogy iskolába ment volna - egy csepeli társasház egyik lakásában egy ismerősével elszívott egy pszichoaktív anyagot tartalmazó cigarettát, úgynevezett biofüvet, amelyről azt hitte, hogy marihuánát tartalmaz.


Ennek hatására a vádlott rosszul lett, szédült, émelygett. A lakásból kilépve a liftbe még be tudott szállni, ott azonban összeesett, majd elvesztette az eszméletét; a lakók értesítették a mentőszolgálatot. Mint írták, a mentőautóban a fiatal az egyik pillanatban nyugodtan viselkedett, a másikban pedig emelt hangon válaszolt a mentőápoló neki címzett kérdéseire. Útközben az ápoló tiltása ellenére kicsatolta a biztonsági övét, majd az iskolatáskájából először az ellenőrzőkönyvét vette elő - azt a mentőápolóhoz dobta -, majd kihúzott egy 13 centiméter pengehosszúságú kést, amelynek a markolata boxerként volt kialakítva.

A vádlott az ápoló többszöri kérésére sem adta át neki a kést, hanem hirtelen felállva hasának jobb oldalán megszúrta a mentőápolót, akinek az autóvezető segítségével sikerült megakadályoznia, hogy a vádlott további sebelüléseket okozzon neki. A sértett a szúrás következtében életveszélyes állapotba került kórházba és a gyors orvosi beavatkozás hiányában fennállt a halál bekövetkeztének reális esélye.


A bíróság - az ügyészségi indítványnak helyt adva - a vádlott beismerő vallomása, a tanúvallomások, az okirati bizonyítékok, valamint a szakértői véleményekben foglaltak alapján - emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek a fiatalkorú elkövetőt, akit négy év, fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre ítélt - mellékbüntetésként pedig négy évre a közügyektől is eltiltotta a vádlottat.


A döntést az ügyészség tudomásul vette, a vádlott, törvényes képviselője és védője elsősorban felmentésért, másodsorban pedig enyhítésért jelentettek be fellebbezést - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

Végzetes szúrás

Végzetes szúrás

Halált okozó testi sértés Győrben.

http://ujhazak.com