Négy éve csökken a magyar anyajuhállomány

Megjegyezte: a Magyar Juh- és Kecsketenyésztők Szövetsége által évente elvégzett leltár adatai szerint az elmúlt két évben az éves koron felüli nőivarú juhok száma tovább csökkent, 2015-ben 930 145 volt, míg 2016-ban 917 000 egyedet számláltak.

Elmondta, a változásnak többféle oka van. Részben az év közepén meglehetősen alacsony volt a bárányár - elérte a 2006-os mélypontot -, részben pedig a nagyszámú juhtartó elvesztette az előzőleg élvezett agrár-környezetgazdálkodási támogatást.



Emellett a kéknyelv betegség 2014-2015-ös megjelenésével kapcsolatos szállítási gondok is rontották a juhtartók helyzetét - tette hozzá.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A létszámmal párhuzamosan csökkent az előállított termékek mennyisége is. Például a gyapjú, nyersgyapjú formájában hagyja el az országot. Az értékesítéséből kapható bevétel így kicsi - fejtette ki.
Mennyisége 3800 tonnára becsülhető az idén, de ennek jelentős része - 35-38 százaléka - még eladásra vár. A tej volt a másik termék az ágazatban, amelynek mennyisége szintén csökkent, nem éri el 2016-ban a 0,8 millió litert - mondta. Kifejtette, a juhszektor fő terméke az élő vágóbárány maradt, amelynek mintegy 90-95 százaléka exportpiacokra kerül.

Az export mennyisége 2012 óta folyamatosan csökken, az idén várhatóan 6200 tonna lesz vágott test egyenértékben. Emellett a kivitt élő bárányok száma is csökken, 2016-ban 530 000 egyedet tesz ki. Ebben a számban éves szinten 1700-1900 vágó kecske is szerepel. Az ágazat 2015. évi termék-kibocsátása 20,8 milliárd forintot ért el, ami a teljes magyar állattenyésztés kibocsátásának 2,4 százalékát tette ki.

Az igazgató hozzátette, hiába érte el az EU átlagszintet ez év december elejére a hazai bárány ára, a vártnál kisebb értékesíthető élő vágóállat-létszám miatt az ágazat idei éves termék-kibocsátása várhatóan alig éri majd el a 20 milliárd forintot. Az ügyvezető igazgató szerint ma már az olasz piac lett a meghatározó a magyar juhtenyésztők számára. Az olasz piac részesedése a magyar exportból 85-90 százalék közötti. A többi 6-8 ország piaca minimális mértékben részesül a kivitelből. Kukovics Sándor arra számít, hogy az ágazatban az állatok száma tovább csökken és a bevételek is tovább zsugorodnak 2017-ben a jelentős direkt támogatás ellenére is.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

A rendőrök elfogták a 26 éves ajkai férfit, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Katasztrófavédelmi szóvivő: eloltották a tüzet

Katasztrófavédelmi szóvivő: eloltották a tüzet

Sikerült eloltani a péntek délelőtti robbanás során keletkezett tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében - közölte a katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szóvivője az MTI megkeresésére.

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember életét vesztette, több súlyos sérült van - jelentette be pénteken délelőtt Magyar Péter a Facebook-oldalán, a miniszterelnök őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt családjának.

Két doboz sört rabolt

Két doboz sört rabolt

A gödöllői rendőrök egy órán belül elfogtak egy 40 éves férfit, aki két doboz sör miatt bántalmazott egy bolti alkalmazottat Turán.

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Videóhívásban fenyegette meg a családtagjait, majd dührohamában szinte mindent szétvert maga körül egy 30 éves nagysápi férfi.

Őrizetbe vették a barátját

Őrizetbe vették a barátját

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a rendőrök a szentlőrinci lány halálesetének körülményeit, emberöléssel gyanúsítják az áldozat barátját.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Két keréken ment rabolni

Két keréken ment rabolni

A bíróság elrendelte letartóztatását egy 24 éves hatvani fiatalembernek, aki a nyílt utcán rabolt ki egy férfit Gyöngyösön.

Ököllel rendezte a vitát

Ököllel rendezte a vitát

Az érdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 63 éves férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt ütött meg egy rollerest.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

http://ujhazak.com