Negyedmilliárd forint kábítószert foglaltak le

Őrizetbe vettek két férfit, akitől negyedmilliárd forint értékű kábítószert foglaltak le Budapesten - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) hétfőn a police.hu oldalon.A közlemény szerint nyomozók tudomására jutott, hogy a fővárosban kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnözők jelentős mennyiségű drog átadására készülnek egymás között, ezért összehangolt akciót szerveztek péntekre.

    
A kereskedők két külön autóval egy XIII. kerületi társasház mélygarázsába hajtottak, ahol több sporttáskát tettek át egyik kocsiból a másikba. A nyomozók ekkor fogták el a két férfit, akiknek autójában 22 kilogramm marihuánát találtak. A nyomozás során a rendőrök felderítették a többi, szintén eladásra szánt kábítószer deponálására szolgáló járművet és tárolóhelyet, ahonnan 59 kilogramm marihuánát, 2020 gramm kokaint és két fegyvert foglaltak le. A 36 és a 37 éves férfinél összesen 24 millió forint értékű eurót találtak - írták.
    

Kiemelték: a lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke mintegy negyedmilliárd forint, ami az elmúlt évek egyik legnagyobb mennyiségű, magyarországi drogfogása. A kábítószer átadását a közelből felügyelte a drogügylet szervezője, egy 33 éves férfi, aki a rendőri intézkedés elől elmenekült. Az ő elfogására a KR NNI a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeit kérte fel. A férfi kézre kerítésére pénteken Baranya megyében jelentős rendőri erőt vontak össze.


A férfi a szökéshez használt autóját - amelyet később a rendőrök megtaláltak - hátrahagyta, és elrejtőzött a hatóságok elől. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem miatt folytat eljárást a két férfit ellen, akiket kihallgattak, majd őrizetbe vettek. Az egyik férfi esetében letartóztatást, a másik esetében bűnügyi felügyeletet kezdeményezett a rendőrség - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com