Nem biztos, hogy az elmúlást jelképezi az ősz

Derítsük ki, hogy milyen változást hoz a számunkra az év egyik legszebb évszaka!autumn_road2-600x400Igazságtalanul bélyegeztük meg az őszt azzal, hogy ez az elmúlás évszaka, hiszen attól, hogy a természet aludni tér, még nem kell nekünk is csak a lezárással foglalkozni, ugyanis az ősz változást hozhat az életünkbe, hiszen ott, ahol elbúcsúzunk, ott mást üdvözlünk, ha pedig egy ajtó bezárul, akkor kinyílik egy ablak.

Az ősz tehát csak egy évszak. Az, hogy az elmúlásról vagy a kezdetről fog-e szólni, csak a hozzáállásunkon múlik. Ha úgy döntünk, hogy idén a változásra szavazunk, akkor válasszunk egyet a hat „elmúlás motívum” közül, hogy megtudjuk, hogy milyen változásra számíthatunk!ősz1. Nyolcas: A választásunk a befejezettség és az utolsó ítélet száma, amely a visszafordíthatatlanságra, öregségre, távolságra, hanyatlásra, elmúlásra utal. Nem kell azonban megijednünk, mert a nyolcas a megújulásra is mutat, hiszen Jézus is a nyolcadik napig várt a feltámadással.

Álljunk meg, hogy átgondolhassuk az eddigi életünket, takarítsuk el a negatív erőket, hogy a nyolcadik napon teljesen tiszta lappal kezdhessük az életünket!

Jegyezzük meg, hogy nem szabad megijedni attól, ha valami lezárult, elmúlt, mert ez azt jelenti, hogy van hely az új lehetőségek számára.

A jövőben ne azzal foglalkozzunk, hogy valaminek a végére pont került, hanem arra koncentráljunk, ami csak most jön. Abban az esetben, ha így teszünk, akkor valósan élhetjük meg a varázslatos őszi hónapokat.

2. Pillangó: Ha valaki, akkor a pillangó igazán az átváltozás művésze, hiszen hernyóként kezdi az életét, de csodás pillangóként folytatja azt. Ez a megfoghatatlan, törékeny teremtés a lélek maga. A kínaiak abban hisznek, hogy a pillangó a halhatatlanságot jelképezi.

Ha úgy döntöttünk, hogy az összes elmúlás motívum közül a pillangó áll a legközelebb a szívünkhöz, akkor még sokat kell fejlődnünk, hogy átalakulhassunk. A megújulásban nagy segítség lehet a jóga, a meditáció, amiket próbáljunk minél többször alkalmazni az őszi hónapokban. A jövőben alakítsunk ki új szokásokat az életünkben. Ha ezt megtesszük, akkor észre fogjuk venni, hogy néhány apróság milyen komoly változást képes előidézni.

3. Naplemente: A választásunk a munkanap végét, a pihenés kezdetét jelenti. Ha úgy döntöttünk, hogy az elmúlás motívumok közül ez áll hozzánk a legközelebb, akkor ideje lenne, ha kicsit visszavennénk a munkatempónkból és pihennénk.

Ősszel adjuk meg a testünknek és a lelkünknek azt, ami jár neki, mert ellenkező esetben nem leszünk képesek önmagunkat adni. Véssük az eszünkbe, hogy oka van annak, hogy a naplementét választottuk a hat lap közül!

A testünk és a lelkünk is elfáradt, tehát muszáj pihenniük, de ezt csak akkor adhatjuk meg magunknak, ha időnként megállunk, lecsendesedünk, és ősszel elengedünk mindent, ami nehézséget okozott az eddigi életünkben.fall4. Csontváz: A saját halandóságunkra utal az elmúlás motívum. Ha úgy érezzük, hogy a hat lap közül ez az, ami a leginkább megérinti a szívünket, akkor gondolkodjunk el azon, hogy mennyire élünk egészségesen, tudatosan!

Amennyiben arra jutunk, hogy nem vagyunk az egészséges életmód mintaképei, akkor ősszel legyen gondunk arra, hogy elkezdjük jobban ápolni a testünket és a lelkünket. Mozogjunk többet, meditáljunk, és minden egyes nap törődjünk a testi és lelki egészségünkkel!

Az emberekre jellemző, hogy mindezt elhanyagolják, hiszen ott a munka, tanulmányok, gyerek, emberi kapcsolaton, és a többi, de mi ne álljunk be ebbe a sorba! Nem kell, hogy órákig foglalkozzunk a testi és lelki egészségünkkel, de néhány apró lépés megtehetünk azért, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben!

5. Fekete madár: A világok közötti átjárást jelképezi a fekete madár. Ha ezt az elmúlás motívumot érezzük a legközelebb magunkhoz, akkor ez arra emlékeztet, hogy nekünk is vannak jó és rossz tulajdonságaink, mint mindenkinek, de ősszel a pozitív vonásainkra kell koncentrálnunk.

Ezt úgy tehetjük meg, ha szeretettel, érdeklődéssel nyitunk az embertársaink felé, és soha nem engedjük, hogy átvegye felettünk a hatalmat a belső bizonytalanság, ami megmérgezheti a kapcsolatainkat. Csak ennyi kell ahhoz, hogy megízleljük az ősz csodáját.i_love_autumn-wide1-730x4006. Krizantém: Az elmúlás, a közelgő Mindenszentek és Halottak napja jelképe. Talán azért választottuk ezt az elmúlás motívumot, mert ebben az évben meghalt valaki, aki közel állt hozzánk, vagy már megérintett a halál szele?

Ilyen szituációban az ember akaratlanul is elgondolkodik az életén és számot vet önmagával. Ősszel eljött az ideje, hogy újra és újra ezt tegyünk, mert ez elengedhetetlen a változáshoz, fejlődéshez. Ha tudjuk, hogy a múltban mit rontottunk el, mit kellene másképpen csinálnunk és tanultunk a hibáinkból, akkor megváltozhatunk.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com