Nem létező közös gyermekre hivatkozva zsarolt egy férfit egy prostituált

Nem létező közös gyermekük születésére hivatkozva, majd tartásdíj miatt is zsarolta egy "ügyfelét" egy prostituált, aki ellen Keszthelyen emeltek vádat - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-t.Németh Eszter közlése szerint a 31 éves pannonhalmi nő egy internetes oldalon kínálta szexuális szolgáltatásait, a hirdetésre jelentkező férfival így találkozott 2021 decemberében egy alkalommal.

Alig egy hónappal később a férfi és a nő ismét felvették a kapcsolatot telefonon. A beszélgetés során a vádlott azt hazudta, hogy a szexuális együttlétükből eredően gyermeket vár, a szüléssel járó költségek fedezésére, gyógyszerekre és a gyermek gondozására pedig pénzre van szüksége. A sértett ezt követően több alkalommal is utalt pénzt, összesen több mint 1500 eurót a vádlott bankszámlájára.

Csaknem két évvel a találkozásuk után a nő egy újabb telefonhívás során azzal fenyegette meg a férfit, hogy ha nem küld pénzt beteg gyermeke tartásához, felkeresi a családját, és közli velük, hogy gyermekük született, az apaság megállapítása iránt pedig keresetet nyújt be.
A férfi, attól való félelmében, hogy a családja és az élettársa tudomást szereznek gyermeke születéséről, további 200 eurót utalt a zsarolónak.

A nő ezek után rendszeres tartásdíj megfizetését követelte a férfitől a nem létező gyermekükre hivatkozva, valamint fenyegető hangvételű üzeneteket küldött neki. A sértett azonban ekkor már feljelentést tett, és nem utalt több pénzt a vádlottnak.

A nő ellen a Keszthelyi Járási Ügyészség csalás és zsarolás bűntette miatt emelt vádat, felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozva.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com