Nem mehetett be az ENSZ-jelentéstevő Isztambulban a gyilkosság helyszínére

Nem mehetett be kedden Isztambulban Agnes Callamard, az ENSZ kinevezett különleges jelentéstevője a szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ellen tavaly októberben elkövetett gyilkosság helyszínére, a szaúdi főkonzulátus épületébe - közölte az NTV török hírtelevízió.Callamard a közelmúltban kérelmet nyújtott be a szaúdi hatóságoknak, hogy egyhetes törökországi tartózkodása során felkereshesse az isztambuli szaúdi főkonzulátust, de a jelentéstevő Rijádból egyelőre nem kapott választ a megkeresésre.

    
Az Anadolu török állami hírügynökség beszámolója szerint Callamard és kéttagú - egy jogászból és egy igazságügyi orvosszakértőből álló - kísérete körbejárta a háztömböt, majd újságírókkal azt közölte: későn tudatta szándékáról a szaúdi hatóságokat, akiknek ezért egy kis időt kell adni a kérelem elbírálására. Nyilatkozatában mindazonáltal leszögezte, hogy engedélyt kér az épület belsejének megtekintésére.
   

Ömer Celik, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) szóvivője a kormányközeli A Haber hírtelevíziónak adott interjújában botránynak minősítette az esetet, és nemzetközi nyomozást szorgalmazott. A Callamard vezette küldöttség hétfőn érkezett Törökországba. Látogatásuk első napján megbeszélést folytattak Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel, Abdulhamit Gül török igazságügyi miniszterrel és Hakan Fidannal, a török hírszerzés (MIT) vezetőjével.
     

A delegációt kedden várhatóan Irfan Fidan isztambuli főügyész fogadja. Az ENSZ emberi jogi főbiztossága múlt pénteken jelezte, hogy Callamard saját hatáskörében nyomoz, és nem ENSZ-vizsgálatról van szó. Callamard-t az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa törvényen kívüli, önkényes gyilkosságokkal foglalkozó különleges jelentéstevővé nevezte ki. Callamard az ügyben érintett államok és egyének felelősségének mértékét, valamint azokat a válaszlépéseket fogja elbírálni, amelyeket az egyes kormányok tettek az incidenst követően, elsősorban emberi jogi szempontból. A vizsgálatának eredményeit és javaslatait tartalmazó jelentést várhatóan júniusban nyújtja majd be az emberi jogi tanács elé.
    

Az isztambuli főügyészség szerint a szaúdi királyi családot élesen bíráló Hasogdzsit október 2-án előre kitervelt módon megfojtották, mihelyst belépett a szaúdi külképviselet épületébe, holttestét pedig feldarabolták, majd megsemmisítették. A gyilkosság hátterében több ország Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörököst sejti. A szaúdi vezetés eleinte azt állította, hogy Hasogdzsi elhagyta az épületet, és utána eltűnt. Később azzal álltak elő, hogy az újságíró dulakodás közben vesztette életét.
    

Január elején Szaúd-Arábiában megkezdődött a gyilkossággal vádolt tizenegy gyanúsított pere, akik közül a végrehajtókra, jelenleg legkevesebb öt emberre halálbüntetés vár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com