Nem nagy probléma az európai nőknek, hogy megerőszakolják őket egy arab történész szerint 18+

A történész azonban sérelmezi azt, hogy a nők autót vezetnek, mert az nem természetes dolog.


A Rotanna Khalijiyya televíziós csatorna riporternője Saleh al-Saadonnal készített interjút, aki egy szaúdi történész. A műsorban arról is szó volt, hogy Szaúd-Arábia a világ egyetlen országa, ahol a nők nem vezethetnek autót.

egy-arab-tortenesz-szerint-az-europai-noknek-nem-jelent-nagy-problemat-ha-megeroszakoljak-oket

Ezután a történész sajátos okfejtésbe kezdett. Elmondta, hogy az európai és amerikai nőknek nem jelent nagy problémát, ha megerőszakolják őket, mert vezetni is szoktak. Szerinte ez sem természetes dolog – írja a faktor.hu

Az arab történész később már arról beszélt, hogy Szaúd-Arábiában a nők királynőkként élnek, hiszen elég csak csettinteniük és a férjük, testvérük, vagy éppen unokaöccsük a volánhoz ül és bárhova elviszi őket. Ez szemben van az európai gyakorlattal, ahol a nőknek maguknak kell vezetni az autót.

A televíziós műsorvezetőnő arról is érdeklődött, hogy nem-e veszélyes az arab nőknek együtt ülni egyedül egy férfivel. Nincsenek-e így erőszaknak kitéve?

Erre Saleh al-Saadonnal egy botrányos választ adott, ami még a műsorvezetőnőt is sokkolta.

Azt válaszolta, hogy neki erre van egy megoldása, de sajnos Szaúd-Arábia állam vallási vezetői erről meg sem akarják hallgatni.

Szerinte külföldi idegen nőket kellene alkalmazni, sofőröknek, hogy a szaúdi nők tudjanak autóval közlekedni.

Szaúd-Arábiában, nemrégiben két nőt tartóztattak le autóvezetés vétsége miatt, akik azóta már börtönben vannak.

Forrás: karpatinfo.net

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környéki drogkereskedelmet működtető dílereken ütött rajta a rendőrség.

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

Miután megölte, majdnem két hétig még vele élt.

http://ujhazak.com