Nem tintahal, hanem óvszer volt az ételben

Döbbenten, és felháborodva jött rá Mai Liang, hogy az ebédjébe koton került.coton
A döglött egér, csótány, és egyéb undorító dolog, amit az emberek az ételekben találnak, már idejétmúltak, hiszen egy-egy esetre még odafigyelünk, de több már önismétlés. A Kínában történt eset azonban igazán döbbenetes, főleg azért, mert egy étteremben történt meg.

Mai Liang ebédelni tért be az Anhui tartomány egyik vendéglátóhelyére, majd a rendelés után, nekilátott a kihozott ételnek, ám hamarosan döbbenten szemlélte, hogy mi fityeg a villáján. A vendég először azt hitte, hogy tintahal, de egy pillanattal később rájött, hogy az egy összetekert óvszer.

Liang teljesen kiborult, és rögtön arra gondolt, hogy vajon használt-e a szexuális aktusok népszerű védekező eszköze. Az eset ezt követően még bizarrabb fordulatot vett, amikor Liang reklamálni kezdett az étterem vezetőjénél. Yi Ze Teng ugyanis biztos volt benne, hogy a nő, és asztaltársai, csak egy ingyen ebédet akartak kierőszakolni, ám ő ezt nem hagyta, hanem azzal zárta le a vitát, hogy felkapta a kotont, és megette.

A döbbenetes lépésre azért vetemedett az étterem vezetője, mert Liang azt mondta, hogy nem foglalkozik tovább az óvszer témával, ha Teng megeszi a kotont. Liang azonban így is ügyvédet fogadott, hogy kártérítést kapjon az étteremtől.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com